Itt születtem én ezen a tájon…

2007., www.budaipolgar.hu


A kerületi Ács Kató Alapítvány a fenti címmel hirdetett országos irodalmi és rajzpályázatot, és úgy tűnik, a felhívást nagy siker övezte, hiszen háromszáz irodalmi és ezerkétszáz képzőművészeti alkotás érkezett az alapítványhoz.


Az Országos Széchényi Könyvtárban április 25-én megrendezett eredményhirdető ünnepségre az ország minden tájegységéről érkeztek a gyerekek, akik a beérkezett munkák közül százhúszat meg is tekinthettek az első emeleti aulában megrendezett kiállításon. A tárlat május 2-ig volt látogatható, majd a Körmendi Galériában fogják bemutatni az ifjú művészek alkotásait.
Az irodalmi zsűri vezetője Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke volt, aki köszönetét fejezte ki azoknak az elkötelezett irodalomtanároknak, akiknek tevékenysége folytán egész alkotóműhelyek alakultak ki egyes iskolákban. Az irodalmi zsűri munkájában rendhagyó módon a tizenöt éves Benesóczky László diákköltő, a kerületi Áldás Utcai Általános Iskola tanulója is részt vett, aki elmondta, hogy négyéves korától ír verset, és nemrég jelent meg első kötete.
A képzőművészeti zsűri nevében Marosi Ernő művészettörténész professzor, a MTA alelnöke útbaigazítást adott a gyerekeknek az értékelés szempontjairól. Kiemelte, hogy azokat a munkákat díjazták, amelyekben az őszinteséget, az eredetiséget tiszta formában láthatták viszont. A gyerekek elé példaként Lossonczy Tamás 103 éves festőművészt, kerületünk díszpolgárát állította, aki amint hírét vette a pályázatnak, minden képzőművészeti nyertesnek felajánlotta egy kollázsát. Az értékes műalkotásokat a festőművész felesége, Pál Éda adta át a díjazottaknak.
A díjkiosztó ünnepségen egyébként nemcsak az irodalomban és képzőművészetben jeleskedő gyerekek vettek részt, hiszen zongorajátékával fellépett a rendkívüli tehetségű tizenkét éves Ránki Fülöp is, aki nemrég nyerte meg a idei Országos Zeneiskolai Zongoraverseny kiemelt első díját. (Családjával a 10. oldalon olvashatnak interjút — a szerk.)
Ld
A 2007. évi „Itt születtem én ezen a tájon” című pályázat nyertesei:
Irodalmi nyertesek: verskategória: Klíma Éva 8/b, Széchenyi István Általános Iskola, Jászárokszállás. Prózakategória: Kneifel Bence 7/b, Kazinczy Ferenc Általános Iskola, Tápiógyörgye. Az Év Irodalmi Műhelye díjat a jászárokszállási Széchenyi István Általános Iskola kapta.
Képzőművészeti nyertesek: óvodás kategória: Bognár Gyula 6 éves, Napsugár Óvoda, Budapest. Alsó tagozatos kategória: Kiss Luca 9 éves, Herman Ottó Általános Iskola, Budapest. Felső tagozatos kategória: Kolompár Heléna 12 éves, Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Kiskőrös. Az Év Képzőművészeti Műhelye díjat a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat kiskőrösi Általános Iskolája kapta.