Megszólaló műtárgyak a Nemzeti Galériában

2007., www.kultura.hu

Az elmúlt 15 év új szerzeményeiből válogat az 50 éves Magyar Nemzeti Galéria legújabb, A szóra bírt műtárgy című kiállítása. A szerdától megtekinthető tárlat arról a tudományos "nyomozómunkáról" is számot ad, amelyet a szakemberek az alkotások meghatározása kapcsán végeznek.

 

MS Mester: Vizitáció

Az elmúlt 15 év új szerzeményeiből kiállításra kerülő válogatás igyekszik bemutatni azt a szellemi teljesítményt is, ami a fontos művek felismeréséhez és megismertetéséhez szükséges. Az új szerzemények mellett szót kapnak az új tudományos eredmények az utóbbi néhány évtizedre visszatekintve, amikor a gyűjtemény kiegészült a régi magyarországi művészet emlékeivel. Míg a kortárs kollekció mennyiségi és minőségi növekedése egyaránt számottevő, hála elsősorban az állami mecenatúrának, a középkori és barokk gyűjteményi részleg, a ritkábban adódó szerzeményezés mellett, főként intenzív kutatómunkával gyarapítja az értékeket.
Nem várható persze teljes adatsor egy régóta "ismeretlenként" őrzött, többszáz éves műalkotásról. Gyakran az évtized-pontosságú datálás, a készítés helyének, a mű tárgyának és rendeltetésének meghatározása, az egyéni és a korstílus hálójában történő elhelyezése is nagy eredmény. Ahogyan szinte jutalomjáték egy-egy névről ismert és megfogható életművel rendelkező mester útjának követése, művészi szándékainak megértése.
Az összetett nyomozómunkát elsősorban az állandó kiállítások tudják bemutatni: a középkori kőtár, táblaképek és szobrok, a késő gótikus szárnyasoltárok és a barokk művészet termeiben (D épület földszint és I. emelet) rövid, illusztrált tanulmányok vezetik végig a nézőt a felismerés, a meghatározás folyamatán olyan jeles műalkotások, mint M S mester, alias Marten Swarcz Vizitáció-képe, a csíkmenasági főoltár, Johann Martin Stock vagy Dorffmaister István arcképei példáján.
Az igazi újdonságot az A épület I. emeletén megrendezett időszakos tárlat nyújtja. Itt nemcsak a jó néhány újonnan bekerült és meghatározott műalkotás - kezdve a pilisi ciszterci apátsági templom 1350-1360 között készült szentélyrekesztőjének töredékein, Mányoki Ádám, Orlai Petrich Soma és Mednyánszky László művein át Nemes Lampérth József alkotásaiig - hasonló szöveges bemutatkozására kerül sor, hanem további középkori és barokk művek mellett több száz jónevű, régóta vágyott, "becserkészett", 19-20. századi festmény, grafika, szobor és érem impozáns kollekciójának felmutatására.
Az utóbbi évek kutatásai világítottak rá arra, hogy 1871-ben Székely Bertalan nem valamiféle fantáziaképet alkotott a Japán nő megfestésével, hanem az eredeti metszeteket tanulmányozva a "japanizmus" világviszonylatban is korainak számító egyik főművét hozta létre. Néha igazi leletre is bukkanunk a raktárak mélyén: egy ismeretlen szerzőségű virágcsendéletet sikerült annak a Pogány Margit festőnőnek a nevéhez kapcsolni, aki Brancusi Pogány kisasszony című, világhírű szobrának modellje volt.
Az ajándékozási kedv az elmúlt másfél évtizedben sem csappant, így például Márffy Ödön özvegye végrendeletében számos kiemelkedő festményt és grafikát hagyományozott a múzeumra. Hasonlóan nagyvonalú gesztusként került külföldről haza a nagybányai Mund Hugónak és Dömötör Gizellának a hagyatéka, vagy Weininger Andornak, a Bauhaus magyar mesterének válogatott anyaga. A szerzeményezés és tudományos feldolgozás együttes munkája a muzeológus folyamatos feladatai közé tartozik, még akkor is, ha az élő művészek - Lossonczy Tamás, Schéner Mihály, Csernus Tibor, Lakner László, Bak Imre és mások - művei kevésbé filológiai aprómunkával, hanem inkább összefoglaló kiállítások rendezése során kerülnek az őket megillető művészettörténeti helyre.

A cikkben szereplő művészek:

Bak Imre
Lakner László
Lossonczy Tamás
Schéner Mihály

Murányi Gyula: Súlydobó