Megjelent Schéner Mihály festőművész kötete

2007., www.kultura.hu


Schéner Mihály festőművész verseit, gondolatait és alkotásait tartalmazó könyv jelent meg - mondta Körmendi Anna, a kötetet bemutató Körmendi Galéria tulajdonosa az MTI-nek hétfőn.



Schéner Mihály a kiállításon

 

Schéner Mihály a kiállításon

A könyv első felében a festő két verse mellett gondolatsorai olvashatók többek között képeiről, a festészetről és a művészetről - ismertette Körmendi Anna.
Az album második felében, mintegy nyolcvan oldalon láthatók a művész színes grafikái, festményei és kollázsai. Alkotások láthatók egyebek mellett jelenlegi, templomokat festő korszakából, és korábbi, cipőket, illetve tájakat ábrázoló munkásságából.
A kötetet Schéner Mihály maga adta ki, a művet a Körmendi Galéria mutatja be kedden, a Kossuth-díjas festő 84. születésnapján. A galéria a bemutatóval párhuzamosan az albumban látható alkotásokból kiállítást is rendez, a tárlat január 23-ig tekinthető meg.
Schéner Mihály első önálló kiállítását 1962-ben a Csók Galériában rendezték meg. Később művei láthatóak voltak a londoni Grosvenor Gallery kiállításán, de művei meghódították a párizsi, a hamburgi, az amszterdami és a bécsi tárlatlátogatókat is.
Művészetének alakulásában előbb az impresszionizmus, később az expresszionizmus és a szürrealizmus is szerepet játszott.
A művész a békéscsabai Jókai Színház számára színpadképeket, bábokat, ruhákat tervezett, a városban 1988-ban játékmúzeumot létesített.
Schéner Mihály a Magyar Művészeti Akadémia, valamint a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja, 2004-ben Táncsics Mihály-életműdíjat kapott. A Munkácsy-díjas, érdemes és kiváló művészt 1995-ben tüntették ki Kossuth-díjjal.


A cikkben szereplő művészek:

Schéner Mihály