Az ismeretlen Martyn Ferenc tárlata
2007., http://www.artportal.hu
„A két háború között tizenöt esztendőt töltöttem Párizsban, utaztam szerte Európában és Észak-Afrikában. Fölfedezések, az ember, a társadalom sorsát, javát szolgálni vágyó fölfedezések kora ez, ugyanakkor az egyre fenyegetőbbé váló, a meg nem állítható rém, a második világháború közeledte is…” – jegyezte fel utólag a festő, aki 1939 őszén úgy kényszerült távozni „a fény városából”, hogy minden addigi, ottani alkotását maga mögött hagyta. A műveket négy évtizeden át a francia-spanyol Marie-Louise Rigaudiaz asszony őrízte meg barátságból az utókor számára : a világégés idején a nagy festményeket a főváros közelében, egy falusi ház padlásán helyezte el, a kisebb grafikai lapokat saját párizsi lakásában, szekrénye mögött rejtegette. A hazai közönség most először láthatja ezeket a képeket Budapesten, a Körmendi Galéria szeptember 16.-ig tartó kamaratárlatán.
A szóbanforgó másfél évtized alatt Martyn Ferenc úgyszólván „végig zongorázta” az elvont tendenciák megannyi változatát, a kubizmustól a lírai vagy expresszív törekvésekig. Ezt az szabadságot az Abstraction-Création csoportosulás tagjaként is megőrízhette, mert ott sem korlátozták merev előírások őt vagy kollégáit ( akik között olyan világhírességek sorolhatók fel, mint Arp, Gleizes, Hélion és Herbin, továbbá Kupka és Pevsner vagy Séligmann és Vantogerloo ). Mégis egységesnek tűnik ez a mostani kiállítás, mert összeköti a műveket a tiszta színek foltjainak öröme és a körvonalak dinamikus lendülete. A keveretlen kolorit tarkabarka ritmusa főleg a nagy méretű ( két méteres szélességű és méteres magasságú ) vásznakon ragadja magával már messziről a belépőt, amelyek akkor is monumentálisan hatnának – kompozicionális sajátosságaik miatt -, ha nem töltenének be egyenként egy-egy teljes falfelületet. Az olajképekhez készült négyzetméteres vöröskréta rajzok is azonos stílusúak, ám itt – természetesen – kizárólag a kontúrok dominálnak a papírlapokon. Akár adott konkrét címeket a szerzőjük, akár nem, ezeken a látszólagosan elvont kompozíciókon minden esetben felfedezheti a figyelmes szemlélő a parton veszteglő csónak, a hullámokon tovasikló hajó befogadó formáját éppúgy, mint a vízben úszó, netán légben fickándozó hal vagy a kitárt szárnnyal repülő, esetleg éppen megpihenő sirály elegáns sziluettjét. Végül az egyetlen emberábrázolás, a Jelenet öt figurával című tus-vázlatán is mi szerepelhetne más, mint a hálót foltozó halászok rendkívül dekoratív tollrajz-ritmusa. Mögöttük a távolban felsejlő épületek már-már mérnöki precizitású tömbje „visszaköszön” Collioure című stilizált „tájképén” is, ám jóval sokszólamúbban és játékosabban…
„Az utolsó év igen fontos volt munkásságomban, nagy színes képeket készítettem, egy nagyobb sor akvarellt és rajzot… Külföldön többfelé szerepeltem, a meghívásoknak nem is tudok megfelelni…” – írta Martyn Ferenc Pécsre küldött levelében 1939. április 12.-én -, majd sokkal később itthon így folytatta a visszaemlékezést : „ Úgy tűnik nekem, hogy a képek gondoskodnak saját sorsukról – e mentség a közel egy emberöltő alatt elkészült festményeimről szól. Ma már nem tudnak megváltozni, jobbakká lenni. Hibáikkal együtt valók emberkézből, és emberekhez akarnak szólni…” Ebbéli törekvésének érvényesítésében pedig sokat segített Tőkeiné Egry Margit jól tagolt, levegős és nagyvonalú rendezése.
A cikkben szereplő művészek: