Nagy Sándor
2002., Körmendi Kiadó
A Modern magyar művészet című összefoglaló igényű történeti feldolgozásának 1972-es kiadásában Németh Lajos művészettörténész az új szobrászgeneráció legjelentősebb alkotóinak művészetét elemezvén Nagy Sándor munkásságát a Medgyessy-oeuvre által teremtett tradícióhoz kapcsolódó művészek körében jelölte meg. Joggal: a XX. század művészetében oly mély nyomot hagyó, a modern magyar plasztika egyik fő áramát megteremtő Medgyessy Ferenc szobrászatát jellemző tömör Németh Lajos-leírást akár Nagy Sándor műveire is érvényesíthetnénk: „Egyiptom, az asszír, sumér és az archaikus görög plasztika volt Medgyessy nagy élménye, e korok tiszta plasztikai nyelvezetét, nyers erejét akarta felidézni.” És amiként a tradícióhoz való kapcsolódásban, a formateremtés szemléletében, az anyagválasztásban és az anyagmegmunkálásban is párhuzamok, közvetlen kapcsolódások figyelhetők meg az 1958-ban lezárult Medgyessy-oeuvre és a még napjainkban is továbbépülő Nagy Sándor-életmű között. Ismét Németh Lajos Medgyessy művészetét elemző, de Nagy Sándor művészetére is alkalmazható megállapítását idézzük: „Készített bronzokat is, leginkább azonban a követ szerette, mégpedig a rusztikus harasztit, amely már anyaga miatt is megkövetelte a primitívebb, nyersebb megfogalmazást, a román kori apostolszobrok vagy a provinciális barokk kőfaragók zamatos stílusát.” Ezeket az összefüggéseket ismerte fel és emelte ki már 1967-ben Solymár István is, amikor Nagy Sándor első, a budapesti Ernst Múzeumban rendezett önálló kiállításának katalógusában leszögezte: „Nagy Sándor szobrainak felmenőit Medgyessy Ferenc plasztikáinak körében és Szabolcs levegőjében kereshetjük. A szobrászatnak azt az ősi és modern felfogását képviseli, amely a szobrot belülről, a gondolattól magvas anyag felől képzeli el és kívülről befelé keresi a megvalósulást.” (a teljes könyv elérhető a Körmendi Galééria és a Magyar Elektronikus Könyvtár weboldalaian)
A cikkben szereplő művészek: