Gádor Magda önmagáról
(részlet)
2004., Körmendi Kiadó
Apám úgy gondolta, hogy a későbbiekben keramikus leszek. El is kezdte az oktatást az agyagszűréstől a mázak ismeretéig. De én közben elkezdtem mintázni, ez persze nincs ellentétben a kerámia anyagával, de én szobrot szerettem volna csinálni.
Megegyeztünk apámmal, hogy délelőttönként dolgozom a kerámia készítésben és délutánonként csinálhatok, amit akarok. Én akkor rettentő lelkesedéssel kezdtem el mintázni. És rajzoltam is. Sokáig nem mutattam meg apámnak, hogy mit művelek. Közben azért mások megnézték a munkáimat. Jöttek szobrászok is, jött Medgyessy Ferenc és később Bokros Birman Dezső. Ők voltak, akik szóltak apámnak, hogy nézze már meg, mit csinálok. Meg is nézte és sorba vitte a szobrokat a kemencéhez kiégetni. Ez nagy elismerés volt és én nagyon boldog voltam. Aztán néhány év múlva, 1949-ben felvettek a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, szobrász szakra. Tanáraim Mikus Sándor, Pátzay Pál és Kisfaludy Stróbl Zsigmond voltak.
Nehéz, ellentmondásos, akadályokkal teli évek következtek. Nagy volt bennem a lelkesedés, de hamar rájöttem, hogy sok mindennel nem tudok egyetérteni. A lelkesedés tovább élt bennem, de valahogy visszafogottan. Úgy gondoltam, hogy most itt mindent, ami szükséges megteszek, és azután kezdődik majd valami igazi!
Harmad éves voltam, amikor összebarátkoztam évfolyamtársammal, Nagy Sándorral. 1952-ben összeházasodtunk. A Főiskolán nagyon csodálkoztak ezen a házasságon, azt gondolták, hogy ez nem lehet tartós kapcsolat, mert hogy annyira máshonnan jöttünk. Azt hitték, hogy Pest és Szabolcs megye túl messze van egymástól. De mi tudtuk, hogy ez nem így van, éreztük, hogy együtt lesz teljes az életünk.
Húsvétkor hazalátogattunk férjem szülőfalujába, Bujra. A család befogadott és én is otthon éreztem magam. Pár nap elteltével már mintáztam is, fekvő borjút az istállóban.
1954-ben végeztünk a Főiskolán. Utána hosszú évekbe tellett, mire magunkra találtunk. Kezdtünk részt venni kiállításokon, időnként kaptunk megbízásokat is. Ezeket igyekeztem a magam elgondolása szerint a legjobban megcsinálni. Ha viták voltak, én lehetőleg nem vitatkoztam, a szoborban próbáltam keresztülvinni, amit jónak éreztem.
Utazások során sok mindent láttam és mindegyik korból volt olyan szobor vagy edény, rajz vagy kép, amelyik hozzám szólt, de leginkább az őskor emlékei hatottak rám.
Jártuk a tereket, utakat, múzeumokat. A sok csoda láttán úgy éreztem, hogy mindent elölről kell kezdeni.
A legalapvetőbb dolgok, a bennünk élő félelem és öröm, küzdelem és összetartozás keresnek formát szoborban, rajzban. Ismételgetés és üresjárat helyett ezeket kell a lehető legjobban megvalósítani. – Gádor Magda (a teljes könyv letölthető a Körmendi Galéria és a Magyar Elektronikus Könyvtár weboldalairól)
A cikkben szereplő művészek: