Utószó egy könyvhöz
(részlet)
2004., Körmendi Kiadó
Gádor Magda a főiskolai tanulmányok után tisztes közösségi feladatokat szívesen vállaló szobrász a hetvenestől a kilencvenes évekig. Neveltetése, komoly szolidaritás érzéke miatt is mindig a társadalom nehezebb életű tagjai mellett áll, elkötelezettséggel hisz abban, hogy a környezet jó szándékú alakítása jobbá, szebbé teheti ezeknek a rétegeknek az életét. Iskolákba például kútszobrokat szívesen alkotott, örült, ha kertet díszíthetett alkotása. Soha nem vállalta mások által kidolgozott, súgott témák megformálását, sőt az évek során egyre erősebben öntörvényű, személyes hangú experimentális szobrász lett, aki néha az átlagosnál nagyobb, hangsúlyozottabb kisplasztikákat készít. Első szobrait még édesapja kiégette, majd maga készített öntött fémszobrokat, de művészetét legtartósabban egy 20. századi anyag, a beton, az öntött, formázott, majd színes, vagy fekete vonalakkal telerajzolt, festett beton közvetíti. Néhány éve ehhez csatlakozik egy gazdagon kivirágzott papírmunka művészet, kitűnő vagy szerényebb papírra készült kisebb-nagyobb méretű rajzok sokasága.
Gádor Magda nem lett portrészobrász, de nagyon erősen foglalkoztatták különböző stilizált formákban az emberalakok, az emberi kapcsolatok, emberi érzelmek. Van olyan kompozíciója, ahol a platóni példát idézve félemberek állnak közel és messze egymástól nagyon csendesen vágyakozva az eggyé, tökéletessé válás pillanatára. Vannak hősi tartásban állók, bálványok, de sokkal többen vannak, akik viaskodnak, küzdenek egymással és saját félelmeikkel, szorongásaikkal. Egyre szürreálisabb módon jelennek meg kétfejű egytestű lények rajzain, beton szobrain, akik kiáltanak, üvöltenek, sikoltanak. Száz, száztíz évvel ezelőtt hasonló lények voltak láthatók Edvard Munch grafikáin és festményein. Gádor Magda semmiképpen nem követi a norvég mestert, de hasonló életérzés alakult ki benne. Valószínűleg hasonló egyetemes félelmek és szorongások következtében. A hetvenes években készült művei között igen sok volt a gép és állat, pontosabban ember alkotta gépállat; ezek a lények többnyire nem voltak annyira félelmetesek, mint a későbbi ember-állat személyiségek. Gádor Magda nyolcvanas, kilencvenes években rajzolt, festett betonplasztikáin mind a gép-állatok, mind az ember-állatok intelligensek és erősek, de az ember-állatok sebezhetők, mint a delfinek, úgy üvöltenek, mint a néma halak József Attila Nagyon fáj! című költeményében és egyetlen formában valósítják meg azt a szimmetriát és aszimmetriát, amit Salvador Dali úgy "ábrázolt" egy általa elrendezett fényképen, hogy az egyik hóna alá vett egy élő tengeri halat, a másik hóna alatt pedig egy halformára repedt követ, s azt akarta bizonyítani, hogy szerves és szervetlen világ egy és ugyanaz. – Szabó Júlia (a teljes könyv letölthető a Körmendi Galéria és a Magyar Elektronikus Könyvtár weboldalairól)
A cikkben szereplő művészek: