KÉTELYEK KÖZÖTT: A TÁJ, A PARK, A VÁROS, AZ EMBER
2001., Katalógus
Látszólag könnyű dolgunk van. A műforma szabályos, pontosan leírható és kategorizálható, a technika tiszta, egynemű: Bráda Tibor ezredfordulós években született alkotásai szervesen illeszkednek a klasszikus festészeti hagyomány által teremtett, nagyobb fordulatok nélkül továbbélő művészeti áramlatba. Abba az áramlatba, amelyet a magyar művészetben – Németh Lajos művészettörténész 1972-es megfogalmazása szerint – a természetelvűség, az eredendő valóságélmény közvetítése avat karakteressé: „Ebből fakad, hogy a modern magyar festészetben igen nagy szerepet játszik a konkrét látvány esztétikai élménye, és ami ezzel együtt jár, a festőiség hangsúlya. … A látványélmény domináló jellege miatt a modern magyar festészet túlnyomó része meg is maradt a konkrét motívum festői realizálásánál és a természet utáni kompozíció elvénél….” Három és fél évtizeddel e sorok feljegyzése után megállapítható: az időközben rendkívül sokágúvá és szövevényessé vált modern művészetben a természetelvű kifejezés, az érzéki festőiség a korábbi dominanciájától megfosztatott ugyan, de erőteljes törekvésként, új és új impulzusokkal gazdagodva, más és más arculatot öltve napjainkban is jelen van. Bráda Tibor szokatlanul nagyméretű, merített, érdes felületű papírívekre készült új pasztell-kompozíciói és akvarelljei szervesen kapcsolódnak ehhez a mély tradíció által éltetett jelenségkörhöz, s a természetelvű képalkotás szellemében megfestett, és a valóságélmény által hitelesített művekből a múlt század hatvanas éveinek derekától épülő életműhöz. A spanyolországi, erdélyi, tihanyi indíttatású természetábrázolásokat és városképeket, a fantázia által transzformált tájakat, valamint a furcsa, álomszerű figurákat felvonultató, a köznapiságok és a látomások határán egyensúlyozó alakos kompozíciókat azonban nemcsak a szellemiség és a szemlélet, hanem az alkotómódszer, a festői praxis is az impresszionista, posztimpresszionista mesterek munkásságához köti. Bráda Tibor nagy festőelődjeihez hasonlóan mindenkor a természetben, a festői motívum felfedezésének, meglelésének helyszínén festi meg akvarelljeit, hogy aztán e friss, önmagukban is késszé érlelt munkák mintegy vázlatai, előtanulmányai legyenek a műteremben kidolgozott nagy pasztell-képeknek.
Távolról szemlélt, tágas horizontot nyitó, romantikus érzelmeket ébresztő város, érintetlen, puha, remegő párában úszó mező és erdőszél, üde vízpart és hegyoldal, felhős ég alatt nyújtózó liget, a francia kertépítészet szellemében megformált park, esetlenül bóklászó alakok magányosan vagy csoportban és egy szabad ég alatt megterített ünnepi asztal – ennyi lehet az ezredfordulós Bráda-képek tematikai leltára. A művek kimunkálása érzékeny és nagyvonalú: részletezéstől mentesek, összefogott rendet alkotók, egy-egy motívum kiemelésére hangoltak a finom, tartózkodó kolorittal interpretált kompozíciók. A formák lágyan elomlók, elmosódó körvonalakkal a mindent uraló festőiségekbe olvadók, könnyed, finom átmenetekből, érzékeny összeolvadásokból épülők. A mindig a szabad térben, a természetben megnyíló festői terek, a megragadott közegek atmoszférája mégis furcsa, lappangó feszültséggel telített, a jelenségek és jelenetek a különösségek varázsával áthatottak: a már-már eszményi, visszafogott szépség-tükröztetéseket a művész groteszk-ironikus elemekkel és hangvétellel színezi, ellenpontozza, vagy a sejtelmességek és bizonytalanságok, a nyitva hagyott kérdések képi jelenéseivé formálja, alakítja. A valóságos emlékkép-rögzítés és a kreált fantázia-kép villódzásában, ambivalenciájában a jól bevált jelentés-konvenciók megkérdőjeleződnek vagy egészen egyszerűen az érvényüket vesztik, a táj, a park, a város és az emberalak új tartalmak hordozója lesz, de úgy, hogy koloncként magával vonszolja még a régi, a megszokott jelentésköröket is.
A dolgunk tehát valóban csak látszólag könnyű a Bráda-képek befogadása, értelmezése során, mert az érzékeny festői láttatások hátterében, a pazar látvány-élmények és -emlékek ürügyén megfogalmazott, tartózkodó eszményi szépség-megjelenítések felszíne alatt, a gyönyörű színegyüttesek mögöttes rétegeiben titokzatos tartalmak munkálnak, transzcendens mélységek tátonganak, amelyek egy határtalan, a megismerhetetlenségek és talányok oly felemelő kételyeivel kecsegtető világra nyitnak előttünk kaput.
A cikkben szereplő művészek: