A textilrelieftől a tértextilig
Balázs Irén világa
1979., Művészet
A tulipánoktól a kockáig, az organikus lélegzésű virágoktól a geometrikus nyugalmú tárgyakig ívelődik az a szerves és szervetlen tárgyi valóságszeglet, amely az emberek és az állatok hasonléptékű világát kíséri Balázs Irén textiljeinek sokaságában. Alig tízéves munkássága alatt rendkívül széles tematikai skálát „textilesített”. Hihetetlen mennyiségben szólaltatta meg műveit a textiltőmondatok végletétől a textilbeszédig, a formaszituációktól a formatörténésekig, az állapotábrázolásoktól a folyamatjelenítésekig. Persze nem az alkotói folyamat kronológiai szempontjáról van itt szó, amely az egyszerűbb textilkomponálástól halad a bonyolultabb felé, hanem a kevésbé s erőteljesebben strukturált textilkompozícióknak a tízéves munkásság alatti váltakozó jelenlétéről, nagyjából párhuzamosan futó megvalósításairól. (…)
A textilreliefeknél, ahol a figurativitás kiemelkedő jelentőségű, rendkívül fontos az a népművészeti ihletés, amely nemcsak a népművészeti motívumkincs felhasználásában mutatkozik meg, hanem abban a valóságépítő gondolkodásmódban is, amely a különböző valóságeredetű formákat szerves egységgé komponálja. (Pap Gábor: Balázs Irén. Művészet, 1973/11.) Feltétlenül érdekes lesz számunkra, ha egy példával konkrétan is felvillantjuk azt a népművészeti inspirációs forrást, amit Balázs Irén tudatosan is vállal: „Érdekelt a népművészet, mint sok mindenkit manapság. Mit használhatok föl a magyar népi ötvösmunkákból vagy fafaragásokból? Legtöbbször csak kiemelek egy figurát s felnagyítom.” (Frank János: Balázs Irénnél. Élet és Irodalom. 1973.júl. 7. 12.o.)
Ragyogó példa erre a motívumkiemeléses felnagyításra a Kertem virágai című monumentális tértextil-kompozíciója, amely egyúttal remekül illusztrálja egy adott motívumcsoport „továbbkomponálását” és szuverén formálását is. Ha ugyanis összevetjük ezt a formaegyüttest az inspiráló szűrhímzés-részlettel, akkor a szerkezeti mag, a szimmetrikus 7-es motívumrendszer (5 elemes virágtő a következő tagolásban: 3 kehelyszerű és 2 kerek motívum+2 madár) térbeli osztásának megtartása mellett a formavilág hallatlan dinamizálását figyelhetjük meg, amit nemcsak az eredetileg kétdimenziós formáknak a harmadik dimenzióba ültetésével, hanem a megtartott motívumok formai, színbeli átformálásával és saját teremtésű absztrakt formák hozzákomponálásával ér el a művész. A monoton vörös szűrhímzés a tértextilben vörös-halványkék-lila tónusokban mozgó „szimmetrikus színakkordokká” válik. Az inspiráló statikus-elliptikus kompozíció pedig burjánzó dinamikájú, felfüggesztett textillüktetéssé fokozódik.(…)
A Találkozás című, arannyal átszőtt alapon kék-lila-vörös színekben írizáló kompozíciójában is alapvető szerepet játszik a virág. Egyrészt lebbenő tulipánként a középső mező kulcsmotívuma, másrészt lila növényi ornamentikaként a szárnyak szerkezeti összekötésének és a pozitív-negatív formai viszonylatok kimunkálásának eleme, úgy, hogy egyúttal a pozitív és negatív figurák vízszintes bázisát is képezi. Érdekes a triptichonszerkezet felelevenítése ennél a jutareliefnél. A népművészeti alkotások egy részére jellemző hármas osztatú kompozíció a valószínű inspiratív forrása e sajátos kompozíciós modell gyakoriságának Balázs Irén műveiben. Az elemekből épülő szerkezet rész-egész problematikájának tartalmi megoldása egészen különös a Találkozás esetében. A triptichonszerkezetre általában az jellemző, hogy önálló komponáltsággal és tartalommal is rendelkező elemeinek formai összekapcsolása egyúttal mélyebb rétegű tartalmak forrásává válik, amennyiben a részelemek nemcsak önmagukban vannak megkomponálva, hanem a triptichon egésze szempontjából is. Itt az a különös, hogy a triptichon szárnyai látszólag nem hoznak új motívumot, hanem csupán a központi emberpárost ismétlik meg elkülönítve. Mégis más minőségű megközelítésről van itt szó, egy korábbi kronológiai fázisról, mivel a figurapáros egyrészt szétválasztva, másrészt negatív formaként jelenik meg a szárnyakon, ami szintén más dimenziót jelent. A negatív forma érdekes megoldása a harmadik dimenzióba beledomborodó növényi motívummal való körbefonottság-bekeretezettség, ami felerősíti a „fülkeszobor-ember” magányát. Ebből az egymástól elszigetelt „fülkeszobor-létezésből” keletkezik egy magasabb minőségű kapcsolat, az emberpár egymásra találása. Az emberi alakok formálása a negatív bemélyedésből itt álomszerű kék, lila s homokszín felületű, narancsvörös kontúrral keretezett pozitív domborodásba vált át. Ez a pozitív formakapcsolat úgy uralja az egész középső mezőt, hogy rajtuk kívül csak egyetlen formát látunk, az emberpár kezéből kihajtó, lírai lebbenésű törékeny tulipánt, amely szimbolikussá emeli az emberi kapcsolatot; ezt egyébként az összefonódó, életvörös színnel kihímzett kezek közvetlenebbül is kifejezik. A dús növényornamentika tehát nemcsak szerkezeti – azaz a triptichonrészeket összekötő – szerepet játszik itt, hanem szimbolikus tartalmat is hordoz: a szárnyak felületén partikulárisan zárt negatív „szoborlétet” keretez, a magányt villantva fel ezzel; a középső mezőben pedig egy más minőségű formaegyüttest ölel körül, s azt is jelzi, hogy az egymásra lelt emberi páros hogyan ízesül bele a természet organikus rendjébe. (…)
A népművészeti inspirációt „Balázs Irén-ivé” hasonító jutareliefek komponálási módjára tehát rendkívül jellemző a szimmetrikus építkezés. Milyen formaszervezési módok érvényesülnek azonban a tértextileknél, ahol nem egy kétdimenziós felületnek harmadik dimenzióba történő domborodásáról van szó, mint a jutareliefnél, hanem a háromdimenziós térbe való centrális beépülésről. A Kertem virágai tértextil-kompozíciójánál térbe görbülő, hajlékony felületek sokaságával találkozhattunk. Ez jellemző a virágokból szervezett többi térkompozícióra is, szemben azokkal, amelyek a figurativitás problémáját vetik fel hatalmas, merev síkokra dolgozottan. Akár úgy, mint az Utazás című, ahol textilsíkból képzett padpárosra hímezve szerepelnek emberpárok, akár úgy, mint az életrajzon, ahol négy, egymásra merőleges síkból álló házkonstrukció elemein domborodnak a figurák: az anya-apa-gyermek családképlete.
Az Utazás rendkívül szellemes kompozíciója a konkrét vonatkozás élményének felidézésén túl az emberi élet múlandóságát tárja elénk. A vonatpad térbeli megoldását egy korai mű, az Esküvő című formailag már előlegezi, ahol egy háromdimenzióban megformált lakodalmi asztal mögötti síkban ül egymás mellett az ifjú pár. Ez a formálás azonban csupán egy adott szituáció ábrázolása, mint ahogy az Öregség is az. Egy virágornamentikájú óriásháznak a harmadik dimenzióba kitárulkozó ablakában látható öregasszony az öregséget tényként, állapotként mutatja be, bár összehasonlításként itt is jelen van a fiatalabb korosztály a keretező négyes ház ablakaiban kukucskáló fejek ábrázolásával. Az Utazásnál azonban ezt a problémát kronológiai folyamatában munkálta ki a művész. Két korosztály: az élete teljében levő család (1., 2. helyszám) s a megöregedett házaspár (3., 4. helyszám) a vonatpad két oldalán egymásnak háttal foglalván helyet, az öregedés folyamatát érzékeltetve zötyög az élet vonatán. Az öregedés folyamatát megszakító elmúlás-cezúrát az a sziluettpáros jelöli ki, akik már a halál „vonatán” suhannak tova (5., 6. helyszám), s emléküket nemsokára már csak a néma tárgy őrzi az „életpad ülésein” megkopott helyük (7., 8. helyszám). Van valami ironikus, valami groteszk a fiatalságból az öregségbe, a létből a nemlétbe tovasuhanás ilyen megjelenítésében. Ez az ironikus hangvétel Balázs Irén sok más művére is jellemző, s a lírai hangulatérzékítések mellett ez a sajátos irónia az egzisztenciális tartalmak sokrétűségének megidézésére képes. (…)
Feltétlenül ki kell még térnünk a népművészet-gyökerű kedves „Balázs Irén-i” forma, a bábu önállósodására és mai tartalmakat magára vevő metamorfózisára. A textilszoborrá vált bábu ugyanis az utóbbi évek termésében egy olyan variábilis elemmé alakult, amely révén végletes tartalmak szólalnak meg. A Tragédia „erőltetett menete” tragikus háborús aspektust villant fel, ugyanakkor a Szuvenír-sorozat egyik darabja több méter hosszan kígyózó, hálós zacskókba csomagolt bábuival a lelketlen ajándékozás ironikus megjelenítése. Az azonos építőelem-bábuból tehát rendkívül sokféle tartalom csiholható ki, ha forma- s gondolatalakító kezekbe kerül. Balázs Irén kezei ilyenek. (Schenk Lea, Művészet ’79. Budapest, 1980, 122-125.)
A cikkben szereplő művészek: