A festmény igen, a bútor nem kelendő

2009., www.hirado.hu


Túl van első árverésén a Ferenczi és Szénássy Aukciósház, de egyelőre még nem kaptak kedvet a műkedvelők a vásárláshoz.


A nevet, tulajdonosi struktúrát és üzletpolitikát változtatott Ferenczi és Társai cég a napokban mint Ferenczi és Szénássy Aukciósház hangos ünnepléssel lépett színre. Szerdán és csütörtökön megtartotta első árverését, ám hiába az igazán színvonalas bútorkollekció és kortárs képzőművészeti kínálat, hiába a marketing, ha a potenciális vevők nem igazán akarnak vásárolni. Márpedig ennek lehettünk szemtanúi
Az első nap 157 tételes bútor és dizájn felhozatalából 35 kelt el, jószerivel kikiáltási áron. Amit ennél drágábban adtak el, azok 5-35 ezer forintról indultak. Így egy 1960-as évekből való szék, egy hasonló korú ülőke, és egy 1920-as Bauhaus virágállvány 5 ezerről ment fel 21 ezer, illetve 16-16 ezer forintra. Egy-két 100-200 ezer forint közötti art deco tétel is gazdára talált
Az igazán izgalmas darabok, olyanok, amelyeknek Nyugaton komoly gyűjtőköre van, s komoly pénzeket fizetnek értük, Magyarországon nem nyerők. Hiába voltak a Kozma Lajos, Breuer Marcell, Lingel Károly, Josef Hoffman, Otto Wagner, vagy a Wiener Werksatte körébe tartozó bútorok, nem akadt rájuk licit
Valamivel jobban mentek a világítótestek, megvették 200 ezer forintért az 1950 körül készült Hagenauer lámpákat, 80 és 85 ezer forintért Józsa Tibor egyedi tervezésű lámpa párjait, 90 ezerért egy trombitalámpát. Ám a nagy nevek - Robert Welch, Adolf Loos dizájnjai itt is visszamaradtak
A második nap leütési listája már jobban alakult. Igaz, a 90 kortárs festményből és grafikából mindössze 16 tétel kelt el, de ezek között a legmagasabbra árazottak is ott voltak. Így Orosz Gellért Madár című vásznáért 1,6 milliós kikiáltási árról 2,4 millióig tartott a licit. Gerzson Pál lírai absztrakt Vörös korongja 1,1 millióról 1,9 millió forintra ment fel. Gyarmathy Tihamér olajképéért 850 ezer forintról 1,5 millióig versenyeztek. És Frey Krisztián 1994-es, szürke-fekete kompozíciójáért megadták az 1,4 millió frontot. Vettek még Bak Imre festményt, Bálint Endre montázsokat, Barcsay Jenő szitanyomatokat
Az árverés kevés vásárlóval, de barátságos hangulatban zajlott. Ugyanis Körmendi Anna, az aukcióra vitt gyűjtemény tulajdonosa, és az árverőház művészeti tanácsadója, a műveket és a művészeket úgy mutatta be, hogy közben személyes élményeiről is beszélt. (hirado.hu)


A cikkben szereplő művészek:

Bak Imre
Bálint Endre
Barcsay Jenő
Gerzson Pál
Gyarmathy Tihamér
Krisztián Frey
Orosz Gellért