Emlék-virág Schéner Mihály holttestére
2009., kormendigaleria.hu
Nem tudok elmenni a temetésre. Debrecenbe kell lennem a Könyvnapok díszelnökeként. Ezért búcsúzom most és itt emlék-virággal, és ha nem sértem meg Önöket, mindnyájuk nevében is. Életünknek sok volt a közöse szépben és nehézben. Már az ismeretlen kezdetben is. Első feleségem Medgyesegyházai volt egy utcában lakott Schéner Mihállyal. Ő is, Mihály is Békéscsabai Evangélikus Gimnáziumba járt a faluból. Második feleségem anyai családja ősi békéscsabai volt. Így kezdődött a láthatatlan kötés. Működésének, sokfajta anyagszeretetének, tárgy-építő monumentalitásának, festészet-ragyogásának zsenialitásáról, szorgalmáról és hűségéről nem illik most beszélni. Majd a gyász után. Mert eljön az is. De arról igen, milyen vacogtatóan magányos voltéveken át állva a fagyot csöndúszó jégtábláján vagy milyen tékozlóan magát pazarlóan tudott játszani, s milyen végzetes volt szeretete darázsdünnyögése. Ha csengett a telefonom, s fölemelve a kagylót éreztem, hogy ő az: előbb a mély szusszanástalan csönd szivárgott a bakelit fejből, aztán valami vékony dadogós szemhéjlesütéses, fejlehajtásos beszéd jött szinte láttam, hiszen feleségemnek szoktam sokszor mondani:”nekem a fülem is lát!” Ilyen volt Ő. Ó, hányszor szálltunk le, ereszkedtünk mosolyogva szeretet-ejtőernyőn, mint egy hólyagvirágcsokor szárára kötözve házának udvarára: Baránszky Jób László, Major Máté meg én. Hányszor. Aki még játékosságában is veszedelmes volt. Nem tévelygő. De Bauhaus-hitű. Én mindent szerettem, amiből, és amiért ő volt: a festéket, a vásznat, a fát, az acélt, a vasat, a babapólya-csipkét, a fölvirágzott mese-szekeret, a napraforgó fej arcú időt, a selymet és rózsahabot, a felhőjáték ámulatot. Azt a dühödt festést, amikor szinte tocsogott a különböző színű festékben, mint a gyerek a tavi mocsár szélen. Ringott, mint öreg ladik a vihar-okádék tóban. Amíg szíven nem rúgta a halál, s földön-fekvő vásznaira borult, mint egy ember-szemfödő. Schéner Mihály nemcsak nagy festő volt, de nagy jelenség is. Emberré változott angyal a bűnök között. Sugár-gyönyör. Petőfi Sándor versének részletével búcsúzom tőle ebben a zűrzavaros országban, ebben a zűrzavaros világban Bár nem olyan hetykén és isten fölöttien, mint Petőfi: „ Borozgaték apámmal, Ivott a jó öreg. A kedvemért ez egyszer- Az Isten áldja meg.”
A cikkben szereplő művészek: