Közkincs és befektetés

Körmendi Anna és Csák Máté

2007., www.managermagazin.hu

Az elmúlt 25 évben hatalmas és változatos műfajú, külföldön is sokszor kiállított képző- és iparművészeti magángyűjteményt épített a manager magazin listáján 65. leggazdagabbként szereplő Körmendi-Csák házaspár. Körmendi Anna szerint kiváló befektetés a kortárs művészet, de ez az utolsó perc, mert egy-két éven belül ezen a piacon is elszaladnak az árak.

A műgyűjtés nekünk egyrészt művészeti élvezet, másrészt befektetési forma. Nem részvényeket vásároltunk, hanem a kortárs magyar művészetbe fektettük be a pénzünket” – mondja Körmendi Anna ügyvéd, aki férjével, Csák Máté építésszel együtt ma tízezer darabos gyűjtemény tulajdonosa. A magángyűjtemény megoszlik köztük és három gyermekük között, az egységesen kezelt kollekcióért művészettörténész fiuk, Csák Ferenc felel. A festmények és szobrok mellett grafikákat, művészkönyveket, üveg-, kerámia-, textilalkotásokat és fotókat tartalmazó gyűjteményt 1980-ban kezdték el építeni. Képzőművészet iránti érdeklődésük 1991-ben vált szakmaivá: ekkor nyitották meg a Körmendi Galériát, amely ma a magángyűjteménytől független, és ezer-ezerötszáz darabból áll. A galéria akkor kezdett képviseleti galériaként működni, amikor ez a műfaj Magyarországon még jobbára ismeretlen volt. A házaspár ma két másik galériát is fenntart a Falk Miksa utcában, a Múzsát és a Csák Máté építészgalériát, a Nagybányai utcában pedig a Körmendi Galéria Rózsadomb kiállítótermét működtetik. Sopronban 2000-ben megnyitották a közönség előtt a magánvagyonukból megvásárolt és Csák Máté tervei alapján kívül-belül felújított barokk Artner-palotát, amelynek földszinti kiállítótermeiben, kertjében és emeletén gyűjteményük darabjai láthatók. A teljes kollekció mintegy kétszáz művész alkotásait foglalja magában, fő művészei közé tartozik többek közt Gyarmathy Tihamér, Schéner Mihály, Sváby Lajos vagy Orosz Gellért.

Gyűjtemény és közkincs „Szerintem egy gyűjtemény attól kezdve gyűjtemény, hogy valamilyen kiadványa lesz, közkinccsé teszik – mondja Körmendi Anna. – Mert az egy dolog, hogy mi van otthon a lakásomban. A művek összessége attól válik gyűjteménnyé, hogy ki merem tenni a nagyközönség elé, amely elbírálja, hogy jó-e vagy sem.” A házaspár ezt 1997-ben tette meg, amikor 3000 példányban kiadott egy a magángyűjteményt feldolgozó kötetet. A kortárs művészet iránti akkori érdeklődésre jellemző, hogy az első kiadás elővételben elfogyott. A kiadvány az 1997-es genfi, illetve az egy évvel későbbi bécsi kiállításokhoz kapcsolódik. A gyűjtemény svájci vendégeskedése egy a Duna Televízióban bemutatott dokumentumfilmnek és a genfi WIPO (az ENSZ Szellemi Tulajdon Világszervezete) éléről távozó Bogsch Árpádnak volt köszönhető. A Bogsch búcsúünnepségét megkoronázó kiállítást Göncz Árpád nyitotta meg, aki két évvel később Köztársasági Elnöki Aranyéremmel tüntette ki Körmendi Annát és Csák Mátét. A kiállítás nagy sikerének híre ment diplomáciai körökben, így esett, hogy a házaspár Göncz után Kofi Annannal is kezet rázhatott 1998-ban Bécsben. Az ENSZ-főtitkár által megnyitott kiállítást a bécsi ENSZ-székház rotundájában felállított paravánrendszerben rendezték be. Körmendiék mára 32 könyv – monográfiák és más művek – kiadásán vannak túl, gyűjteményük 326-szor szerepelt kiállításon, ebből mintegy száz alkalommal külföldön, múzeumokban is, például Kassán, Plzeňben, Tallinnban és Eisenstadtban. A Körmendi Galéria honlapjáról csaknem 50 művészről portréfilm is letölthető. Körmendi Annát 2006-ban Pro Europa díjjal tüntették ki a kortárs magyar művészetet népszerűsítő tevékenységéért.
Hogy a gyűjtemény az általa képviselt irányvonalon meghatározóvá tudott válni, annak is köszönhető, hogy Körmendiék korán eszméltek. „A rendszerváltás után mindenki a saját cége alapításával volt elfoglalva, és a gazdaságra koncentrált, a figyelem elterelődött a műalkotásokról. Csak a 90-es évek közepén – amikor elkezdtek működni az aukciósházak – nőtt meg újra a művészet iránti érdeklődés, de akkor sem a kortársra figyeltek az emberek, hanem a nagybányaiakra, a 20. század első felére és a korábbiakra.” Az évtized elején a Képcsarnok Vállalat – s vele az állami támogatás – megszűnése miatt a művészek szorongatott helyzetbe kerültek, és közülük az idősebbek már nehezen tudtak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Körmendi Anna és Csák Máté óriási vákuumot érzékeltek a piacon: kortárs művek vásárlásába kezdtek, elsősorban a művészek megsegítése érdekében. Akkoriban megváltak a korábbi évek aukcióin megvásárolt klasszikus gyűjteményük darabjaitól.

A legjobb befektetés A véletlen úgy hozta, hogy a házaspár megnézhette a felszámolás alatt álló Képcsarnok Vállalat raktárának anyagát, és láthatott parlagon heverő nagyszerű műveket is. Akkoriban vált lehetségessé, hogy bárki megvegye a műalkotásokat, és az árból egymillió forint feletti vásárlás esetén – a megállapodás értelmében – 40 százalék engedmény járt. Körmendi és Csák, barátaikat összetrombitálva, összesen 8-9 millió forint értékben vettek műveket. „Hihetetlen árak voltak, és egy fantasztikus anyagot vásároltunk össze. Vittük a fő művészettörténészünket, Tőkeiné Egry Margitot, mert már pénzre ment a dolog. Megvásároltunk egy olyan Orosz Gellért-képet, amely az 57-es műcsarnokbeli Tavaszi Tárlaton szerepelt, és ez azért volt fontos, mert a szocreál után akkor állítottak ki először szürreális képet. Ezt a festményt 18-20 ezer forintért vettük, és egy éven belül kétmillióért adtuk el egy osztrák gyűjtőnek.” Gyarmathy Tihamérrel 1993-ban kezdtek foglalkozni, akkor harminc-hetvenezer forintba került egy képe, ma egy- és hatmillió forint közötti árat is megadnak a közelmúltban elhunyt művész alkotásaiért. Az ehhez hasonló értéknövekedést produkáló művekből számos megtalálható a Körmendi-Csák-gyűjteményben – ezért állítja Körmendi Anna, hogy a kortárs képzőművészet jó üzlet: „Biztos vagyok benne, hogy még mindig ez az évtized befektetése. Tele vannak a műtermek, de ez az utolsó perc: egy-két éven belül itthon is úgy el fognak menni az árak, mint Nyugaton. A Christie’s-nél és a Sotheby’s-nél már nagyobb a kortárs művekből származó bevétel, mint a klasszikusokból.”
Nem mindegy, hogy mi számít kortársnak ebben a megítélésben. Körmendi Anna szerint a 20. század második felének alkotói, akik „velük éltek”. Nem ért egyet azokkal, akik az élő művészeket tekintik kortársnak, e szerint ugyanis a Gyarmathynál tíz évvel idősebb és még élő Losonczy Tamás kortárs alkotó lenne, Gyarmathy viszont nem. Körmendiék szűkkörűen foglalkoznak fiatalokkal: „Meg kell különböztetni a kezdő, a középkorú és az idős művészeket. Lehet, hogy az idős művészek egyes mostani alkotásai nem érnek annyit, mint egy nagyon tehetséges kezdőé, de ez az, amit nagyon nehéz eldönteni egy fiatalról, mert nem lehet tudni, hogyan alakul az életműve.” A Körmendi Galéria kiterjedt ügyfélkörének érdeklődése egyezik a tulajdonosokéval: „A nagy művészeket, a befutott középkorú és idősebb korosztályt tudjuk ajánlani, és ezért is tudunk felelősséget vállalni. Erkölcsi felelősségem, hogy amit eladok, tíz év múlva legalább annyit érjen, amennyibe kamatokkal együtt került.” A Körmendi-Csák-gyűjteményt a médiumok és műfajok sokfélesége jellemzi; megtalálható benne többféle irányzat a geometrikus alkotásoktól a szürreálison és az expresszíven át a hiperrealizmusig, de a legújabb műfajok, a videoinstallációk és a printek hiányoznak. „Van, aki úgy gondolja, hogy már kissé klaszszikus a művészkörünk. Érdekesnek találom a videoinstallációt, de azzal nem tud mit kezdeni egy galéria, a print pedig azért problematikus, mert nem lehet garantálni az egyediségét” – mondja Körmendi Anna.

Mecenatúra okosan „Úgy gondolom, rengeteg olyan feladatot vállaltunk el, ami az államnak lett volna a dolga” – utal Körmendi Anna több száz kiállításukra és több tucat kiadványukra. Ám a profitot nem ígérő műpártolói tevékenységnek is lehet kézzelfogható haszna egy gyűjtő számára. A könyvkiadás kötetenkénti 3-5 millió forintos költségét Körmendiék – baráti szponzorok segítségével és a művészek természetbeni hozzájárulásával – zömében maguk állják. Ugyanígy történik a művészekről szóló filmek esetében is. „Nem akarok farizeus lenni, ezek a könyvek jórészt a mi és a művészek anyagát foglalják magukban. Ha magas színvonalon mutatjuk be a műveket, azzal a mi kollekciónk is értékesebbé válik. Maga a könyvkiadás nem profitképző, de amit a könyv tartalmaz, az igen.” A könyvkiadásnál egyértelműbb jövedelmeket lehetett realizálni a műtárgyak bérbeadásával, „ez a tevékenység jó visszapótlás volt a galéria fenntartásához”. Körmendi Anna és Csák Máté 1994-től kezdve számos magánvillát és irodát rendezett be saját gyűjteményéből, például az IC Bankot, a White & Case Ügyvédi Irodát vagy a Deloitte irodáit, a Bankcentert és a Gresham-palotát. A múlt év januárjától vásárolni is megéri a cégeknek, mivel az élő művészektől vett alkotások árának évi 20 százaléka leírható az adóalapból.
Csák Máté a 65. helyen szerepelt ingatlanból és műkincsekből szerzett, 5,2 milliárd forintos magánvagyonával a manager magazin tavalyi, 100 leggazdagabb magyart bemutató listáján. Körmendi Anna nem érez többletfelelősséget amiatt, hogy férjével vagyonosabbak, mint a legtöbb magyar kortársgyűjtő: „A vagyon annyit jelent, hogy nagyobbak a lehetőségeink, mint másoknak. A rendszerváltás után elszegényedtek azok az értelmiségi rétegek, amelyek addig a művészettel foglalkoztak, ugyanakkor más rétegek keletkeztek, amelyek megengedhetik maguknak ezt a hobbit. Saját szempontomból az a felelősség, hogy hova tesszük ezt a pénzt. Hogy tényleg olyan ember kapja, aki ezt a művészi színvonalával kiérdemli.”

Gesztusok Kezdetben kizárólag magánhobbi volt számukra a műgyűjtés. Az ingatlanhasznosításból vagyont szerző házaspár eleinte pénzkölcsön helyett vásárolt a rászoruló művészbarátok műveiből. Emellett Csák Máté maga is festett, építészakvarelleket készített, amelyek sikerrel szerepeltek kiállításokon. Innen jött az ötlet, hogy érdemes lenne a művészbarátoknak is megjelenési lehetőséget biztosítani és vevőket szerezni, majd megfogant a galériaalapítás gondolata. Az évtizedekkel ezelőtt kiépített baráti kapcsolatok ma is fontos szerepet játszanak a magángyűjtemény építésében. „Annyi örömet és boldogságot adott nekem a művészet, hogy kifejezni sem lehet. Arra vagyok a legbüszkébb, hogy már 17 éve kapcsolatban állunk művészekkel, és változatlanul ugyanolyan jóban vagyunk velük, mint amikor elkezdtük. Szerintem ez a legnagyobb dolog, mert ez egy nagyon érzékeny társaság. Csak úgy sikerülhet, ha az ember tiszteli a művészetet és megtartja, amit ígér.” Sok gyűjtő szerint a művészekkel való barátság egyoldalú abból a szempontból, hogy az ő anyagi helyzetétől függ: attól, hogy van-e galériája, tud-e vásárolni, hoz-e vevőket. „Én mégis úgy érzem, hogy a nagy művészek megtisztelnek engem a barátságukkal. Szívesen állnak rendelkezésre, fölhívnak, beszélgetnek velem, kíváncsiak arra, hogy mit szólok az alkotásukhoz. Nem minden csak a pénzről szól, ebben a világban még élnek a gesztusok.”
Hatvanadik születésnapjára Körmendi Anna egy egészen egyedi, nagyméretű, gyűjteményes művészkönyvet kapott férjétől. A merített lapokra több tucat művész írt, rajzolt, festett, karcolt személyes üzeneteket és képeket Körmendi Annának. „Nem kaptam még soha ennél szebb ajándékot. Egy ilyennel a kezemben boldog vagyok, mert van a munkámnak lelki eredménye.”
Névjegy

A Körmendi Galériát működtető Color Team Kft. tulajdonosa és jogásza Körmendi Anna, ügyvezetője Csák Máté. Körmendi Anna jogtanácsosként kezdte ügyvédi pályáját, majd az Igazságügyi Minisztériumhoz került. Fő szakterülete a polgári jog, azon belül a cégalapítás és az ingatlanjog. Csák Máté építészmérnök, igazságügyi szakértő, főtanácsos. Évtizedeken át a Műemléki Főfelügyelőség főmérnöke volt, élete során több mint ezer lakást és középületet tervezett. Ösztöndíjjal dolgozott a helsinki műemlék-felügyelőségen és városépítészeti irodán. A nyolcvanas években ingatlanhasznosításból szereztek vagyont, amelyet műkereskedéssel és további ingatlanfejlesztésekkel bővítettek.
„Felettébb érdekes életünk volt, van” – mondja Körmendi Anna. Amennyire idejük engedi, Csákék a képzőművészet élvezete mellett hangversenyekre is járnak, és előszeretettel találkoznak író-költő és színházi barátaikkal. Bár mindketten budapestiek, fokozatosan szeretnének a művészetileg is izgalmas Sopron felé fordulni. Három gyermekük van, unokáik közül a legnagyobbik már egyetemista.

A cikkben szereplő művészek:

Csák Máté
Gyarmathy Tihamér
Matzon Ákos
Schéner Mihály
Sváby Lajos