Kortárs művek – akár a farakások alól

2008., nepszava.hu

Egyre több szó esik mostanában a nagy képárverésekről, ahol a magyar festők művei több millió, esetenként több tízmillió forintért kelnek el. Százmillió forint volt például a kikiáltási ára Bortnyik Sándor Lámpagyújtó című, nyolcvan év után előkerült képének, és más, a huszadik század első felében született festménynél sem ritka az igen magas kikiáltási és eladási ár. A kortárs művészek esetében árnyaltabb a kép, erről is beszélgettünk Körmendi Annával, a Körmendi–Csák gyűjtemény egyik tulajdonosával. A huszadik század második felére fókuszáló gyűjtemény néhány különleges darabját az érdeklődők legutóbb a múlt hét végén, a Műcsarnokban megrendezett Mecénásnapok keretében láthatták.

A rendezvény egyik programjaként tizenegy kortárs magyar magángyűjtemény is bemutatkozott, mind annyian egyteremnyi területet kaptak arra, hogy legjellegzetesebb darabjaikat kiállítsák. Nyilván nehéz volt eldönteni, melyek legyenek ezek, a tizenhétezer műtárgyat számláló Körmendi–Csák gyűjteményből például harmincegy művész hatvanhat alkotása fért el a kijelölt területen. Miközben a gyűjtemény egyik tulajdonosa, Körmendi Anna ügyvéd végigvezet a termen, a válogatás szempontjairól kérdezgetem. Elmondja, hogy a kiállítást részben az idősebb művészgeneráció tagjai nak szentelték, manapság ugyanis a figyelem szinte az egészen fiatal pályakezdők felé irányul. Pedig a kortárs művészetben a hatvanas-nyolcvanas korosztály is meghatározó, ezt bizonyítják Schéner Mihály, Sváby Lajos, Szabados Árpád itt kiállított képei, Várnagy Ildikó és Márkus Péter szobrai. Szempont volt még az is, hogy bemutassák a sokáig háttérbe szorított, ezért kissé elfelejtett művészeket, mint amilyen Orosz Gellért vagy Nagy Sándor, hiszen az ő műveiket is érdemes az érdeklődőkkel újra felfedeztetni. A gyűjtemény sokszínűségét pedig azzal próbálták érzékeltetni, hogy a Mecénásnapokra megrendezett kiállításon egy egészen fiatal, frissen végzett szobrász, Kontur András munkái is helyet kaptak.
Körmendi Anna és férje, Csák Máté építész majd három évtizede foglalkozik műgyűjtéssel, 1991-ben pedig galériát is nyitottak, hogy ezzel is jobban segítsék a művészek megjelenését. Kezdetben 19. és 20. századi műveket gyűjtöttek, a kilencvenes években azonban váltottak. Úgy látták, a kortárs művészeknek óriási szükségük van az elismerésre, olyan formában is, hogy vásárolnak tőlük. A házaspár tehát megvált a régebbi műalkotásoktól és egy kortárs képző- és iparművészeti gyűjtemény kialakításába kezdett. A művészektől képeket vettek, idővel pedig egyre több gyűjtőt vittek ki az alkotók műtermébe, ahol megpróbáltak kedvet csinálni egy-egy kép vagy szobor megvásárlásához. Nemcsak vevőket vittek azonban, hanem napi, gyakorlati dolgok megoldásában is segítették a művészeket, ha szükség volt rá, például megvásárolták az alapanyagokat és a festékeket. Aztán itt van a mecenatúra egy másik formája, a könyvkiadás. Körmendi Annáék egy idő után úgy gondolták, hogy a magyar művészeket sem külföldön, sem itthon nem lehet megismertetni, ha nem állnak rendelkezésre a megfelelő könyvek. Látták, hogy még a legjelentősebb művészekről sem jelentek meg monográfiák, a könyvkiadók ugyanis, amelyek korábban művészeti könyvekkel foglalkoztak, ebben nem találtak üzleti lehetőséget. A Körmendi Galéria tulajdonosai tehát belevágtak a könyvkiadásba, felmérték a művészek életműveit, és sorra jelentették meg a monográfiákat, mégpedig éppen azoknak a gyűjtőknek a támogatásával, akiket korábban ők hoztak össze egy-egy alkotóval. Másik fontos céljuk az volt, hogy külföldön is bemutathassák a gyűjteményben szereplő művészek munkáit. Arra viszont már nem volt lehetőségük, hogy ezeknek a kiállításoknak megfelelő, széles körű reklámot csináljanak, figyelemfelkeltő, komoly prospektusokat, szóróanyagokat adjanak ki, így nem igazán sikerült a magyar művészeket beépíteni a külföldi művészeti életbe.
A többnyire múzeumokban vagy állami intézményekben megrendezett kiállítások ugyan sikert hoztak, a rácsodálkozás viszont az említett körülmények miatt nem volt maradandó. Körmendi Anna szerint ezért is kellene az államnak – az EU segítségét igénybe véve – azoknak a kelet-európai művészeknek a külföldi bemutatkozási lehetőségeit – a kiállító ország nyelvén megjelenő komoly monográfiákkal is – szorgalmazni, akiknek a munkái negyven évig kényszerűen kiszorultak a nemzetközi művészeti életből.
A kortárs művészet népszerűsítése és az alkotók bemutatása – ennyi lenne a Körmendi–Csák műgyűjtő házaspár ars poeticája. Gyűjteményükkel nem maguknak akarnak emlékművet állítani, hanem a magyar kortárs művészet nagyszerűségét bizonyítani. Schéner Mihály hatvanas években készült alkotásainak némelyikét például – szó szerint – faraká sok alól húzták ki. Azóta ezeket a műveket bemutatták a közönségnek, és a képek el is nyerték méltó helyüket. Az érdeklődők kezdik megismerni és megszeretni a kortárs műveket, egy-egy Gyarmathy-, Orosz Gellért-, Schéner-kép kiemelt áron, több millióért kel el az aukciókon.
Körmendi Anna úgy látja, hogy ezeknél a művészeknél megtették a dolgukat. Képeiktől így lassan megválnak, hogy azokkal a fiatalokkal foglalkozhassanak, akiknek még szükségük van a megmutatkozásra.

A cikkben szereplő művészek:

Kontur András
Márkus Péter
Nagy Sándor
Orosz Gellért
Schéner Mihály
Szabados Árpád
Várnagy Ildikó