Strabagos seregszemle
Rieder Gábor - A hiperrealista ebédje (részlet)
2005., www.adorjanattila.hu
Cuppognak a zsíros falatok, a sült húsok kívánatosan illatoznak a tányéron. A Menü-sorozat kihozza az olajképből az ínycsiklandozás maximumát, de csak amíg távolról szemléljük, mert közelebb lépve a szenvtelenül sima fotórealista felszínbe ütközünk.
Adorján Attila (1968) a hiperrealizmus örökségének hordozója. Nem meglepő, hogy festészeti tanulmányait Gyémánt László óbudai iskolájában kezdte, bár olajképei inkább a Nyári István-féle, realizmus és giccsfestészet között egyensúlyozó irányvonalhoz sorolhatók. De míg Nyári gyomorforgatóan naturalista Csirkeraguja értelmezhető volt társadalomkritikaként is, Adorján egy tál ételeiben nyoma sincs ilyen utalásoknak. Ő inkább a stílusok nyelvén játszik, posztmodern derűvel sorakoztatva fel stílust stílus mellé. A nyertes képei a caravaggiói csendélethagyományt idézik, a "pincefényű" chiaroscurót, a felnagyított tárgyegyütteseket, a banális (egy tál étel) és a szakrális (kenyeret megtörő kéz) profán találkozását. A festői tradíció megidézése a fotórealizmus modorához hasonlóan szenvtelen és automatikus. Fényképszerűen életlen a háttér és éles a fókuszpont, akárcsak az amerikai szuperrealistáknál. A Menü parafrázisgyűjtemény, iróniával és professzionalizmussal, de Adorján korábbi képeinek technorealista tematikája (magazinokba illő, nagyvárosi nők, elidegenedett cselekvés közepette) nélkül. Adorján szabadon úszkál a festészettörténet realista stílushagyományában, bárkit könnyen megidéz, Caravaggiótól kezdve, az amerikai hiperrealistákon keresztül, a klasszicizáló templomi falfestészetig (lásd freskó - megbízásait). Most éppen zsírosat ebédelt..
(LUMÚ - Ludwig Múzeum Budapest, 2005. X. 13 - XI. 13.)
A cikkben szereplő művészek: