Ciklusok
Koppány Attila festőművész kiállítása a Xantus János Múzeumban 2008.
2008.,
Erőszakosan célratörő, éles fémszerkezetek szúrnak bele a vászonba, fogaskerekeik karmokká görbültek, hogy feltépjék az ÉLET szövetét. Nyomukban piroslik a vér és olthatatlan tűz lobban, a megolvadt anyag verejtékezve csorog alá. „Veszélyes hely”-eken járunk. A feltartózhatatlanul bekövetkező kataklizma mindent elpusztít: a roppant szerkezetek is megroppannak s elemeikre törve hullanak alá a térbe – a „Változás szele” mindent elsöpör. Lepergett a világunknak kiszabott idő? Elérkeztünk a zéró-ponthoz? Ahol véget ér egy technicizált, önmagát felemésztő világ és – talán – kezdődik egy új? Az univerzum időtlen törvénye ez: a zéró-origó oválisa kapu múlt s jelen, pusztítás és teremtés között. Kapu, amelyen betekintve mindnyájan átléphetünk hétköznapjaink világából Koppány Attila képeinek imaginárius terébe.
E tér szellemi feszültséggel telített, amely energiáit világunk, életüns s mindennapjaink eseményeiből meríti s amelyet a mindezekért érzett aggodalom generál. Az ezredforduló meghatározó élménye az immár posztmodern fázisába jutott nyugati kultúra veszélyeztetettsége. A technikai-ökológiai-társadalmi-politikai változások erőhatásai szétfeszítik racionalitáson alapuló civilizációnk struktúráit – sőt, amit átélünk, az talán már maga az „Összeomlás”. Innen nézve – hogy a kiállított képeken is megidézett s mindannyiunk számára jól azonosítható eseményre utaljak – a kommunizmus bukása vagy a New Yorki-i World Trade Center elleni terrortámadás messze túlmutat saját egyediségén és az emberiség jelenét meghatározó nyugati kultúra alapokig hatoló válságának jelévé értelmeződik át.
Apokaliptikus víziókban láttatja mindezt Koppány Attila, amelyekben szimbólumok (gép, 0, homokóra, csillag) valamint a színek, formák s anyagok egyéni alakítása révén nyert hatások sűrítik magukba az összetett intellektuális tartalmakat. Konstrukció és dekonstrukció, szigorú, racionális struktúrák és szabadon, esetlegesen alakított felületek, kompakt színfoltok és érzékeny festőiség – hogy csak a legeklatánsabb ellentétpárokat soroljuk fel, amelyek erőterében formálódnak ki a képek. Látszólag egymást kizáró alkotói módszerek ezek, ám a vásznakat életre hívó gondolatiság nyomása alatt egyetlen egységbe olvadnak – a szintézisre törekvő művészi útkeresés eredményeként.
A drámai erejű, erős érzelmi töltésű és súlyos gondolatokkal terhes vásznak között egy-egy olyan kép is akad, amely kozmikus távlataival, meditatív jellegével, vagy éppen sajátos képi humorával ellentpontozza s oldja a komor témákat. Az örök emberi remény hangjai…
Koppány Attila immáron négy évtizedet felölelő munkásságát a folyamatos megújulás, az új lehetőségeket, új kifejezésformákat kereső experimentális attitűd jellemzi, amely mindenkor erős gondolatisággal párosul. Képei – alkotójuk intenciója szerint – hű lenyomatai világunknak és jelek, melyek mentén újragondolhatjuk civilizációnk problémáit.
A cikkben szereplő művészek: