Summary
2008., Körmendi Galéria
Balázs Irén díszítőfestőként szerzett diplomát az Iparművészeti Főiskolán, 1958-ban. Akként is kezdte pályáját: készített mozaikot és rendszeresen részt vett akvarelljeivel a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának tárlatain.
A hatvanas évek végén azonban gyökeres fordulat következett be pályáján. Egy külföldi útja során ellátogat Lausanne-ba, a nemzetközi textilművészei seregszemlére. Már akkor láthatta, hamarosan pedig idehaza is érzékelhette, hogy a szakma szakít több évszázados múltjával. A falakat borító kárpitokat érdekes-változatos formájú, különleges látványt nyújtó modern térplasztikák váltják fel, amelyekben döntő szerep jut az anyaggal való kísérletezésnek. S minthogy tanult mestersége alapján Balázs Irén eleve vonzódott a monumentális feladatokhoz, festőként pedig színes-látványos stílust alakított ki magának, világa szép lassan átalakult. Jutazsákokhoz használt anyagokból domborművek készítésébe fog, amelyekkel 1973-ben revelációszámba menő kiállítást rendez. Első egyéni tárlatára az egész szakma felfigyelt.
Egymagában, természetesen, az új kifejezési forma nem lett volna elegendő a sikerhez. A technikához azonban élményanyag is társult. Az Ókígyóson született művész – sok más értelmiségéihez hasonlóan – a kortárs művészet érdeklődése nyomán fedezte fel a modernizációval a szó szoros értelmében a szemétként padlásra számkivetett múlt emlékeit. Balázs Irén így figyelt fel a népi kultúra eredendő vonzerejére és pusztulásának láttán az idő múlásának még a töredékekben is kísértő szépségére. Ez a nosztalgiával vegyes báj élteti első textilmunkáit, amelyeket domborművek és térplasztikák egész sora követett a hetvenes években.
Miközben egyre színesedett a művészete, fokozatosan egyre mélyült is. A környező világ súlyos – mindennapjainkat átható és megmérgező – anomáliái kerültek Balázs Irén művészetének középpontjába. A pillanatnyi érzelmi állapotok megörökítés mellett így nyertek kifejezést munkáiban előbb az élet nagy kérdései (elmúlás, öregedés, boldogság), majd a jelenkori életforma következményei: az elgépiesedéstől a lelkis kiüresedésig, amely tehetetlen bábot csinál belőlünk.
Domborműveivel és plasztikáival Balázs Irén csatlakozott a kísérleti textil mozgalmához; részt vett hazai művelőinek szinte minden fontos kiállításán, s 1981-ben kiállított Lausanne-ban is: Figura síkban és térben című munkáját beválogatták a rangos nemzetközi mezőnybe. Számos külföldi kiállításon szerepelt, de az elismerés csak aktívabbá teszi. A nyolcvanas évektől megint váltani készül. Önmagában az anyaggal folytatott kísérletezéssel addig sem érte be; ezután még fontosabbá válik számára, hogy a világról vallott nézeteit közölje velünk. Ez motiválja az újabb fordulatot művészetében, amelynek során a térből visszatér a síkhoz. Hímzések (vagy ahogy Frank János nevezte találóan: tűfestmények) és szalagarchitektúrák készítésébe fog. Ezek már lényegesen elvontabb ábrázolások, mint a hetvenes évek művei, de korántsem absztrakt minták. Velük tesz kísérletet arra, hogy megörökítse azokat az ősi elemeket – amilyen a tűz és a víz például, amelyek nemcsak elődeink életére gyakoroltak nagy hatást, de a – paradox módon – a civilizáció előrehaladtával is mind fontosabb tényezővé válnak. Olyan absztrakt nyelvezetet alakít ki, amelynek segítségével még ideológikus tartalmak – amilyen például a kulturális politika gyakorlatát átható három T (támogatás, tűrés, tiltás) elve – is megjeleníthetők.
S végül, a kilencvenes évektől, még egy váltás következik. Balázs visszatérni látszik a főiskolásként tanult monumentális műfajhoz, a sgraffitóhoz. A szinte raszterhálóan kialakított, többrétegű művekben ugyanis konkrét látványelemek – emberi fejek, karok, lábak – jelennek meg. Jelzésként, hiszen vonalak, azoknak is töredékesek, azaz, ha akarom, puszta kalligráfiák, amelyek szerencsésen oldják a mértani háló egyhangúságát. De többek kompozíciós ellensúlynál. Még pusztán graffiti-asszociációknak sem minősíthetjük őket. A mai élet kavalkádját idézik; egy olyan világot, amelyben nehéz eligazodni, amely szövevényes halójával valósággal ránk borul. Hogy lássuk, miben botladozunk és hogy tudjuk, miképp tájékozódhatunk benne.
A cikkben szereplő művészek: