A külsőnek álcázott belső táj
2006., www.gezanemeth.hu
Németh Géza festőművész új, 2005-ös képsorozata kapcsolódik a megelőző alkotószakaszok törekvéseihez és el is szakad azoktól. A lassan négy évtizedes munkásságra visszapillantva regisztrálhatók a látomásos szürrealizmussal, a ridegen tárgyilagos fotónaturalizmussal és hiperrealizmussal, az érzelmek mélységéből feltörő kivetítéssel erőteljesen borzolt-torzított expresszionizmussal, és a groteszk-ironikus szemlélet idézőjelei közé szorított posztmodern megjelenítéssel jellemezhető korszakok és műcsoportok, amelyeknek alkotásai hol a hagyományos festői kifejezésformák és technikák követésével, hol azok megváltoztatásával, új anyagok és metódusok alkalmazásával rögzültek.
Napjaink alkotásaira is érvényesíthető, s tartalmi és formai vonatkozásokban is igaz Takács Ferenc tizenhét évvel ezelőtt megfogalmazott azon megállapítása, amelyet az alkotói szemlélet változásainak indítékait kutatva jegyzett fel: „Németh Géza képei tartalmasan ’haboznak’ az ábrázolás és a kifejezés, a köznapilag látott odakinti világ felismerhető reprodukciója és a meghatározatlan belső látomás projekciója között…” Az új műveket vizsgálva leszögezhető, hogy a képsík változatlan maradt, a formátum is alig változott – a korábban uralkodó négyzet hosszúkás, fekvő téglalap-alakzattá alakult –, és a korábbi festői tanulságok szintetizálásával mind a képfelületen, mind a képfelület alatt ismét lényeges dolgok, fontos elmozdulások történtek.
Az ábrázolás és a kifejezés közötti hezitálás, vagy inkább a leképezés és a képi kijelentés közötti harc A múlt születése című képciklus tábláin az ún. reprodukálható valóság és az ún. valóságelemek autonóm képi kontextusokban helyezése, öntörvényű kifejező erővel való felruházása között, illetőleg ezek együttes vetélkedése révén zajlik és bontakozik ki a szemlélő előtt. Németh Géza itáliai és new york-i, erdélyi és dunakeszi fotók részleteit (konkretizált, rögzített emlékképeit) számítógéppel alakítja új összefüggések rendje szerint megjelenő egységgé, hogy aztán a nyomtatóból kikerülő kép-nyersanyagot a manuális festői beavatkozásokkal alakítsa végleges és befejezett formájúvá: a technika tehát modern és vegyes. Németh Géza e számítógép-nyomtatta, festőkéz-festette fotó-festményein – miként a fotózott és a festett felület – észrevétlenül összemosódnak a természetes táj- és a városi környezet-részletek, a hegyek, a sziklák, a kráterek, a tengeröblök, a folyópartok és a hidak, a stégek, a lakóházak, a garázssorok és a meghatározhatatlan funkciójú elemek. A kiemelések és beillesztések, az összemosódások és az eredeti összefüggésektől való megfosztottságok, az új kapcsolatok által meghatározott kompozíciókon felborul a megszokott rend, megváltozik a terek és a síkok a valóság-illúziók által meghatározott (vagy annak vélt) rendszere: a szemlélő nem, vagy csak nehezen, feléledő gyanújának engedelmeskedve veszi észre, hogy a dolgok léptéke, mérete módosult, az eredeti távlatok kitágultak vagy beszűkültek a perspektíva-konvenciókhoz viszonyítva, s ebből is következőn az arányok, az egymáshoz-illeszkedések, a szokatlan nézőpontok idegenség-, ismeretlenség- és különösség-érzetekkel áthatott festői közegeket hoznak létre, furcsa atmoszférát indukálnak. A köznapi környezeti elemekből szervezett, a különös tájak és épületek, a természeti képződmények és mesterséges konstrukciók együttese talán azért is feszültségekkel telített és titkokkal terhes, mert az ún. valósághoz ezer szállal kötődő képeken nem jelenik meg ember: az eleven élet hírmondójaként e ciklus művein csak egy sirály bukkan fel, amely talán egy korábbi Németh Géza-képről, az Imaginárius terek című képegyüttes Célpont-kompozíciójáról szállt ide át, vagy a korábbi képsorozatok emblematikus madarainak egyik késői hírmondójaként tűnik fel.
Kihalt, néptelen, elhagyatott, reménytelenségekkel átitatott, váratlanul ismeretlenségeket feltáró, ismertnek vélt tájak jelennek meg előttünk. Azonban egyszerűsítő megoldás lenne a valamifajta idilli lepusztultságot, az egykori szépségektől való megfosztottságot tükröztető munkák okán felmerülő szorongató érezésekkel és szomorúságokkal ösztönözve a reménytelen lemondás képeinek minősíteni Németh Géza A múlt születése-sorozatának alkotásait, hogy aztán higgadtan vagy kétségbeesetten keresgélhessük a nehezen megválaszolható kérdésekre a válaszokat. A kortárs magyar művészet egyik karakteresen különálló életművet építő festőjével ugyanis valójában külsőknek álcázott belső tájakon járunk, ahol a miérteknek nincs sok létjogosultsága.
A cikkben szereplő művészek: