Újra nyitva lesz a Falk Miksa utca

2007., www.echotv.hu


Ötvenöt galéria, műkereskedés, antikvárium, kávézó és étterem kínál egész napra szóló látványosságot és szórakozást szeptember 15-én a budapesti Falk Miksa utcában. Ez már a harmadik Falk Art Fórum. Az elsőre (párizsi példára) egy évvel ezelőtt tettek kísérletet. A kezdeményezést nagy érdeklődés kísérte, így a szervezők elhatározták, hogy évente kétszer: tavasszal és ősszel megrendezik az egész műkereskedelmi negyedet érintő fesztivált.


Így a most is, késő éjjelig a művészeteké lesz az egész utca, s a hozzá csatlakozó mellékutcákban lévő galériák is megnyitják kapuikat. Az érintet területről kizárják a forgalmat, így a képzőművészet, az antikvitás jegyében zajló fesztivál kitelepül az utcákra is.
Kiviszik a műtárgyakat a galériák elé, ahol a látogatók találkozhatnak az alkotókkal, szekértőkkel, a műkereskedőkkel. Műtörténészek vezetésével ismerhetik meg az érdeklődők egy-egy galéria kínálatát. A tárlatvezetés 15.15 órakor a Falk Miksa utca - Balaton utca sarkáról indul és késő estig, negyedóránként követik egymást a csoportok.
Számos galéria erre a napra időzítette új kiállításának megnyitóját. Már a délelőtt a Rocaille Régiségboltban megnyílik a Kolozsvári festők tárlata. Kora délután, 2 órakor a Haas Galéria - Kettős arckép címmel Gráber Margit és Perlrott Csaba Vilmos magángyűjteményekben lévő festményeit mutatja be. Kapcsolódva a Budapest Galéria azonos témájú tárlatához. A Haas Modern Művészeti Galériában Péreli Zsuzsa Az én János Vitézem című akvarell kiállításának zenés verniszázsán Tolcsvay László is részt vesz. S ekkor mutatja be a Magvető Kiadó Péreli Zsuzsa illusztrációival megjelent Petőfi Sándor János Vitéz című kötetét.
A délutáni programban a Virág Judit Galériában kortárs művészeti kiállítás nyílik Bak Imre, Bernáth András, Konok Tamás, Nádler István, Badák Eszter és mások műveiből. Az est folyamán tárlatvezetés és közönségtalálkozó helyszíne lesz a galéria. A Moró Antik nagyszabású Buddha bemutatója segítséget kíván nyújtani a tibeti buddhizmus rendkívül bonyolult és összetett művészetében való eligazodáshoz. Ezt szolgálja a tizenhat magyar magángyűjteményből válogatott száznyolc Buddha szobor (a száznyolc a buddhizmus szent száma). Új kiállítással áll elő az Erdész - Makláry Fine Arts, ahol a napokban 96 éves korában elhunyt világhírű magyar származású Lucien Hervé fotóművész munkáit mutatják be, fiának, Rodolf Hervének a fotóival együtt. Míg a Pintér Sonja Kortárs Galéria Tóth Csaba festőművész november 24-ig látogatható kiállítását nyitója meg.
Ezen a napon új galéria is nyílik a Falk Miksa utcában, a kortársművészettel foglalkozó Galeria White Nyári István legújabb munkáival reprezentál.
A látványosságok sorából kiemelkedik a hamis festmények megsemmisítése a Nagyházi Galéria előtti területen. Egy magángyűjteményben őrzött több száz hamisítvány került a család jóvoltából a galériához, ahol kiállították azokat, s megelőzendő az újra kereskedelembe kerülésüket, elégetik a képeket.
La Fenice Lakástextil Stúdió élő kárpitos bemutató helyszíne lesz. A figyelemfelkeltő címek: A szövet a legfontosabb!? Lessen a bútor szoknyája alá! - bizonyára sok érdeklődőt vonzanak majd. Ugyanitt a Bútorok stílusa - stílusok szövetei című előadáson a különböző korok szövetválasztékáról esik szó. Míg a Darius Antiques-ben a magyar bútorművészetről Csörge Csabát hallgathatják meg.
Nyitva lesznek a már korábban megnyitott kiállítások is, így Martyn Ferenc festőművésznek a 30-as években, Franciaországban készült művei a Körmendi Galériában. A Magyar-Francia Galériában a 19. század végi - 20. század eleji francia, német, osztrák és magyar festők természetábrázolásai. Szabó Gyula festőművész kiállítása a MissionArt-ban, vagy Tedesco Anna grafikus életmű-kiállítása a Kruj Régiségboltban.
Zeneszótól, énektől lesz hangos az utca, hiszen koncertet ad a Haas Daléria, Weszely Ernő, a 12 éves Gerlóczy Zsiga és a Grencsó Bio Kollektív jazz zenekar és fellépnek a zenélő, éneklő műkereskedők.
A megfáradt vendégek művészek által színesre festett padokon pihenhetnek meg, s a gyerekeknek is szerveznek elfoglaltságot, egy rajzversennyel.