Szobor, szobrászat, gyűjtés

A Körmendi-Csák Gyűjtemény

2007., Elite Magazin

A Körmendi-Csák kollekció Magyarország egyik legnagyobb és legjelentősebb magángyűjteménye. Több mint 15.000 alkotás található benne, s ezeknek kisebb de (a szó szoros értelmében) súlyosabb része a képzőművészet háromdimenziós műfajába tartozó mű: érem, plakett, kisplasztika és szobor. A műfaj teljességéből a köztéri szobrászati alkotások sem hiányoznak, ami azért magángyűjteményeknél igen nagy ritkaság: a köztéri szobrok. Az építész-ügyvéd házaspár évtizedekkel ezelőtt alapozta meg (mára már) nemzetközi hírnevű gyűjteményét. Körmendi Annát kérdezem:

 

Márkus Péter szobrai, Sváby Lajos festményei

– Hogyan lesz valaki a plasztikai műfaj gyűjtője?
– Ebben a műfajban a gyűjtés tulajdonképpen leletmentésnek is nevezhető. Amíg ugyanis az ötletből vagy a megrendelésből az elkészült mű végső formája kialakul, addig több állomáson megy keresztül. Először elkészül néhány vázlat, rajz, formai elképzelés, utána a művész megformálja a gipsz-, vagy terrakotta művet, amelynek nyomán ő maga, vagy az erre szakosodott mesterember (bronzöntő, kőfaragó) kialakítja a végső művet. Sokszor elmarad ez az utolsó stádium anyagi vagy egyéb okok miatt és akkor az előzmények, a vázlatok mutatják meg, egyfajta dokumentumként, milyen is lett volna a mű. Hadd tegyem hozzá, ezek az előzmények is értékes művekké lesznek az utókor ítélete szerint, és nemcsak Leonardo vagy Michelangelo tervei, hanem a közelmúlt, vagy a kortárs művészet alkotói kezenyomát őrző darabok. Ma például komoly értéke van egy-egy Ferenczy Béni, vagy Borsos Miklós tervnek, kisplasztikának. Grafikaként, esetleg egyedi műtárgyként néha még magasabb az eszmei, de a műkereskedelmi értéke is gyakran egy ilyen gipszvázlatnak, mint a tíz példányban leöntott kisplasztikának, hiszen ebből csak ez az egy létezik, és ez holtbiztosan őrzi a művész kezenyomát. Férjemnek, Csák Máténak, az építészkaron kiváló szobrásztanárai voltak. Később, gyakorló építész korában kiváló szobrász megbízói, majd barátai lettek a művészek köréből. Így aztán lassan-lassan, majd egyre meghatározóbb jelleggel az életünk elszakíthatatlan része lett a szobrászat a maga méltóságával, ünnepélyességével (és gyakran kedves, szellemes jópofaságával is).
– Van jó és tömör meghatározás arra, hogy mi is az a szobor (mint képzőművészeti műfaj, mint a gyűjtés tárgya, vagy mint a művészt, a megrendelőt és a közönséget összekötő médium)?
– Nem könnyű a válasz, noha komoly irodalma van és könyvek tucatjai elemzik ezeket a kapcsolatokat és összefüggéseket. Induljunk ki onnan, hogy a plasztika fogalmába a képzőművészet háromdimenziós alkotásai tartoznak, még az érem és a falra akasztható plakett is, hiszen több érzékszervükkel érzékelhető kiterjedésük van a harmadik dimenzióba. Míg a festmény, a táblakép – néhány, modern kivételtől eltekintve – hagyományosan kétdimenziós. Az érem és a plakett kivételével a plasztikai alkotások körbejárhatóak, ezért voltak alkalmasak már a művészet legkorábbi kezdeteitől fogva arra, hogy közösségi tereken lépjenek kapcsolatba az adott társadalommal. A plasztikai alkotásoknak már a legkorábbi megjelenései óta (a willendorffi Vénusz idejétől kezdve) megvolt ez a közösségszervező szerepe, feladata, lehetősége. A szobor tehát kultikus jellegű alkotás. Természetesen a festmény eredete is nagyjából ide köthető, erre jó példát mutatnak az Altamira-i és a Lascau-i úgynevezett barlangrajzok, amelyek persze festmények. Azután errefelé mentek tovább a történelem során: istenszobrok az ókorban (majd istenített emberek, például fáraók, később, egy demokratikusabb környezetben olimpiai bajnokok, híres emberek, filozófusok is), a középkorban uralkodók. A reneszánsztól kezdve már hadvezérek is, majd allegorikus alakok, s a XIX. századtól szélesült igazán az ábrázolható személyek sora. Közben a közösségszervező belső terekben (a templomokban) megmaradtak a hagyományosabb ábrázolási kötelmek: Jézus, szentek, a szent család, Mária a kisdeddel és így tovább.
– Mi az, amit az ember gyűjthet, ha rászánja magát?
– Egy biztos, hogy a jelentős köztéri alkotásokat nem. Egyfelől, mert azok egy ország, egy társadalom köztulajdonában vannak, másfelől meg nehéz lenne csak úgy zsebrevágni és hazavinni az otthoni gyűjteménybe a New York-i, vagy a Gellért-hegyi Szabadságszobrot. Noha ma is vannak olyan magángyűjtemények, amelyek kertjeiben fellelhetők köztériek minősülő szobrok (ez a barokktól kezdődően a királyi, főúri kertek elmaradhatatlan dísze volt). Ma azonban a magángyűjtemények (szám szerint) nagyobb része lakásban, magánházban található, s ez behatárolja a lehetőségeket. Tegyem hozzá: a szobor (kisplasztika) előállítási-, anyag- és munkaköltsége jóval magasabb, mint a festményé, ezért a szoborgyűjtés nem olcsó mulatság. Egyebek közt ez is oka lehet annak, hogy jóval kevesebb a tisztán háromdimenziós képzőművészeti alkotásokat magábafoglaló gyűjtemény.
– Tudomásom szerint az önök gyűjteményében a mai magyar képzőművészetnek szinte minden ága képviselve van, a gyűjteményben találhatóplasztikák akár önálló gyűjteményi osztályként is megállnák a helyüket. Kiket emelne ki közülük egy nem teljeskörű felsorolásban?
– Mondok egy névsort, s szeretném ha senki sem sértődne meg azok közül, akiket most esetleg nem említenék, s hogy azok sem, akikről szólok, betürendbe foglalnűám őket: Birkás István, Ézsiás István, Gádor Magda, Haraszty István, Katona Zsuzsa, Kerényi Jenő, Kis Nagy András, Marosits István, Márkus Péter, Mihály Gábor, Nagy Sándor, Palotás József, Pauer Gyula, Párkányi Raab Péter, Schéner Mihály, Schrammel Imre, Várnagy Ildikó, Vigh Tamás. Emellett szeretnék említést tenni néhány olyan kezdeményezésünkről, amelynek természetesen van előzménye a nagyvilágban, de amelyek hazai viszonylatban újításnak számítanak, s amelyekhez hasonlóknak nagyon örülnénk. Úgy értem, ha lennének, akik követnék a példánkat. Három ilyet említenék: a Soproni Szoborkerteket, a Kerényi Jenő Emlékhelyet és a Pauer Szépségmintákat.

A cikkben szereplő művészek:

Birkás István
Borsos Miklós
Csák Máté
Ézsiás István
Gádor Magda
Haraszty István
Katona Zsuzsa
Kerényi Jenő
Kiss Nagy András
Márkus Péter
Marosits István
Mihály Gábor
Nagy Sándor
Palotás József
Párkányi Raab Péter
Pauer Gyula
Schéner Mihály
Schrammel Imre
Várnagy Ildikó
Vígh Tamás