Domanovszky és a monumentalitás

2007., http://www.artportal.hu

A Körmendi Galéria budapesti termeiben emlékkiállítás látható november 11-ig Domanovszky Endre (1907-1974) születésének 100. évfordulója alkalmából. A centennárium kiváló alkalmat szolgáltatott a tárlatrendező Tőkeiné Egry Margit művészettörténész számára, hogy ízelítőt nyűjtson a korai (1928-as és 1929-es) Bella-ábrázolások vásznai, valamint az 1974-es tempera-farost Utolsó kép közötti, rendkívül termékeny és változatos életmű különféle témáiból és technikáiból, egy eredeti gobelin, valamint épületdíszítő munkák kivitelezéséhez készített tervek révén pedig monumentális munkásságára is utaljon.

 

Csák Máté a kiállítás megnyitóján

Bár a harmincas esztendők végéről az olaj-pasztell Halász kartonja, illetve olaj-vászon Fiú-aktja, aztán a negyvenes évekből a Beszélgetők parasztcsoportja a zsánerkép műfajában, a szilvával rakott tál, meg a körte és a kettévágott sütőtök együttese a piros abroszon, vagy az asztalra helyezett palacsintasütő a csendélet terén bizonyítja a Domanovszky festői kvalitásait, a súlypont értelemszerűen a második világháború utáni periódusra esik. Az ötvenes és hatvanas években valósággal halmozta a hivatalos funkciókat, a főiskola vagy a szakmai szövetség vezetésétől a képzőművészeti beruházások és épületdíszítő pályázatok bíráló bizottságaiban való rendszeres részvételig. Emellett neki is jócskán jutott monumentális feladatteljesítés, amint azt a mostani kiállításon szereplő egyetlen ilyen műve, a már nagyságában (158x250 cm) messziről figyelmet ébresztő, 1944-ből való Szamaras gobelin tanusítja. Még akkor is, ha ennek finom homokszín alaptónusa és bordűrjének farkasfogas dekorativitása jócskán eltér későbbi, hasonló jellegű munkáinak sokkal kontrasztosabb koloritjától, táblaképszerű komponálásától. De közvetett emlékeztetőnek szánták még fél négyzetméteres méretekben és tempera festékkel a hatvanas évekből a Fonónő falikárpittervét (amelynek kivitelezett változata később moszkvai nagykövetségünk fogadótermébe került), továbbá a gödöllői Agrártudományi Egyetem Gyümölcsszedés című mozaikjának előtanulmányát éppúgy, mint a zöld és kék domináns tónusokban tartott szőnyegvázlatokat. (Csak a pontosság kedvéért említjük itt, hogy Gyümölcsszedők címmel már az 1958-as brüsszeli világkiállításra is készített alumíniumlemez pannót, amely a magyar pavilont díszítette). Arasznyi freskótervek előfordulnak hármasával könnyed akvarellben is, a debreceni vasútállomás tágas csarnokának falán máig is látható hatalmas sgrafittóhoz pedig először plextollal vetett papírra ötlet-skiccet. Már az itt látottak alapján saját magunk is megállípíthatjuk: nem lehetett véletlen, hogy akkoriban közéleti személyiségként és szakmai tekintélyként egyaránt megkerülhetetlen példaképnek számított.
Ám aki az intimebb festőiség kedvelője, az is megtalálhatja a maga kedvenceit már az ötvenes évekből, például a Kék váza virágokkal már-már absztrakt temperája vagy a Fürdőző-sorozat inkább vaskos testiséget, semmint diszkrét erotikát árasztó pasztelljei formájában. Élete végefelé, a hetvenes években szinte elvonttá szublimálódnak kompozíciói, noha kiindulási pontjaikban még felismerhetőek közvetlen környezetének realisztikus ihletforrásai. Ilyen például a Hangszerek 1973-as olajfestményének zenei akkordokat idéző koloritbeli és formaritmusa, avagy halálának évéből az Utolsó kép 1974-es, tempera-farost műtermi enteriőrje. Mint a kiemelt példák is tanusíthatják, a festő által olyannyira kedvelt kék szín akár hosszú évtizedek távlatávól is minduntalan „visszaköszön”. Az értő rendezés további, rejtett összefüggések felfedezésére csábíthatja a tárlat látogatóit.

A cikkben szereplő művészek:

Domanovszky Endre