PAUER „előzetesben“
2005., Art Magazin
A timpanont ne is keresd, már a homlokzat is álcázva van. Pauer Gyula életmű-kiállítását a Raffaello Monti emléke előtti tisztelgéssel indítja. A nagyszabású tárlatra majd csak a kúpokban felhalmozott gyümölcs- és süteményhalmokon keresztül lehet bejutni. Az aulában fény és hangjáték fogadja a látogatót, a diszkózene azt sugallja, hogy lesz itt móka és kacagás. Aztán a termekben kiderül (nézem az aprólékos makettet), hogy a szokásos, laza felvezetés után a mester megdolgoztatja a nézőt. Engem is végigvezet az oeuvre állomásain, mutatja tematikus rendbe szerkesztett, válogatott darabjait. A művész megliftezteti (olyan, mintha) az érdeklődőt, spirituális/fizikai zsiliprendszerén is átvezetve bontja ki előtte (és zárja be) pszeudo-világát és annak rekvizitumait. A Pauer által hiteles pszeudo Manifesztuma az Environment formájában is megjelenik, utcakőben (annak másában), hasábokban és filmben is tárgyiasul, padlóra szórt lenyomata pedig akár haza is vehető. A „tiltott és tűrt“, elpusztított, bontásra ítélt művek (Villányi pszeudo relief, Tüntetőtábla-erdő, Nagyatádi Pszeduo Fa stb.) rekonstrukcióit – akárcsak az egész kiállítási matériát – gazdag dokumentáció, archív anyagok kísérik. Megérint minket A teremőr csendje, ahogy a rekonstruált A vezérbika csókja, melyet videóbejátszások kísérnek Pauer Henrik filmszerepeiből. Találkozhatunk fotóplasztikákkal, grafikákkal, szobrokkal a hatvanas évekből, konceptuális művekkel ugyanúgy, mint filmes- és színházi munkákkal. Mindez játékkal, humorral, illuzionista megoldásokkal, gondolatokat ébresztően és filozofikusan megoldva. Díszlet-, jelmez- és látványtervek idéztetnek meg (emlékezzünk csak a kaposvári színház fénykorára vagy olyan filmekre, mint az Eldorádó és a Sátántangó), de az elhíresült Marx-Lenin ugyanúgy felmutatja máig sugárzó erejét, mint a Szépségminták királynője, az 1985-ös Magyarország szépe. Lesznek itt festett gipszek, fotónagyítások és olyan nagyméretű olaj-vászon képek is (a háttérben tücsök ciripel, kakas kukorékol), melyeket a Dráva partján festett az önnemzéssel fogant művész, Péry Puci (Pauer-Érmezei-Rauschenberger). És leplezetlenül fog elénk tárulni (életnagyságban, fóliázott gipszben és kis bronzplasztikában) A torinói lepel szobra. Az egész „mutatvány“ felhasználja az interdiszciplináris eszköztárat, vetítések, szövegek, előadások zajlanak a színpadon, a térben és a falakon futó állandó „történések“ pedig annyira igénybe veszik a nézőt, hogy talán meg sem lepődünk, ha majd (egy pszeudo-) tárlatvezető úgy búcsúzna tőlünk, hogy „a végén elege lesz…“
Pauer Gyula (64 év, Munkácsy-díj, Koszorús Szobrász, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja, Kossuth-díj) retrospektív kiállítása 2005. Július 15-től augusztus 28-ig látható a Műcsarnok összes termében.
A cikkben szereplő művészek: