Szurcsik János
2006., http://www.artportal.hu
1948-1949: Rudnay Gyula bajai szabadiskolájában kezdett festeni; 1949-től a Derkovits Kollégium tagja; 1950-1956: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Fónyi Géza, Domanovszky Endre. 1957-1960: Derkovits-ösztöndíj; 1960: olasz ösztöndíj; 1963: Munkácsy-díj; 1973: Szakszervezetek Országos Tanácsa-díj; 1976: érdemes művész; a Tornyai- és a Munkácsy-plakett tulajdonosa, számos kiállítás és pályázati díj kitüntetettje: II. Nyári Tárlat, Debrecen, I. díja; 1972: Téli Tárlat, Miskolc, a Városi Tanács nagydíja; IX. Nyári Tárlat, Szeged, festészeti díj. Bulgáriában, Romániában és Olaszországban járt tanulmányúton. A 60-as évektől rendszeresen szerepel a hazai és a külföldi magyar kiállításokon, mint az Országos Képzőművészeti kiállítás, Debreceni Nyári Tárlat, Szegedi Nyári Tárlat, Miskolci Téli Tárlat, Vásárhelyi Őszi Tárlat, Alföldi Tárlat. Tagja a Tiszakécskei Alkotótábornak (1977), amely az alföldi realista festészet hagyományainak haladó szellemű ápolását, megújítását tűzte ki célul. Az alföldi festők - Fejér Csaba, Kurucz D. István, Németh József - egyik legkiemelkedőbb alkotója. Több nagyméretű alkotása közintézményekben, városi gyűjteményekben szerepel. Művészi pályája a "fényes szelek" nemzedékével, a természetelvű realizmus jegyében veszi kezdetét; a Nyolcakkal induló konstruktív-expresszív vonulatot folytatja. Falusi életképein - Rudnay, Szőnyi, Bernáth líraiságával - a tevékeny mindennapok világa jelenik meg, de az idillikus-nosztalgikus megjelenítést kerüli. Természetelvű piktúrájának legfontosabb ihletője, élményvilága forrása az Alföld: a paraszti sors, az alföldi élet hétköznapjainak művészi feldolgozása. Jellemző témái: munkajelenetek és a pihenés időszakai, falusi közösségi események; az életteher és a gond, a gyász, ill. a harmónia nyújtotta biztonságérzet lelki állapotai; szociális érzékenységét jelzi az idősek családi-érzelmi elmagányosodásának képi ábrázolása. Metodikája Kohán György tömörségét, monumentalitás-érzékét, expresszivitását, Derkovits Gyula és Dési Huber István képi gondolkodását, típusalkotói módszerét követi, újítja meg. A tiszta, tömör lokálszíneket kedveli, de önkényesen nem a látvány adta reális színviszonyokat jeleníti meg. Robusztus formái megteremtése során a foltra és a vonalra egyaránt épít. Táblaképei mellett - állami megbízásra - számos nagyméretű murális munkát - pannót, freskót, szekkót, sgraffitót, gobelint - is készít (pl.: Földosztás; Dózsa; Magvetők), ezért a szakma elsősorban "muralista mesterként" tartja számon. Korai murális munkái még közel állnak a táblaképek tartalmi-formai megoldásaihoz, emocionális mozzanatok formálják. Az életművét végigkísérő monumentalitás- és totalitásigény, drámai erő nem méretfüggő: táblaképeit és murális munkáit egyaránt jellemzi. A 60-as évek táblaképeinek festői előadásmódja - testes színfoltok, tér- és formaképző hatás, konkrét környezeti jegyek - a 70-es évekre módosul. A szemléletbeli váltás részben a mexikói forradalmi festők radikális dinamizmusának, Derkovits Gyula expresszionista korszakának és az olasz neorealizmus művészetének hatása, valamint a murális munkák következménye lehet: a monumentális forma- és színkezelés, nagyvonalú természetlátás, folt- és tömeghatás válik uralkodóvá; a rendelkezésre álló tér telítődik, a figurák valós terének megjelenítése háttérbe szorul, semlegessé válik. Az életművében sokáig középponti szerepű paraszti témakör is visszahúzódik; a munkásélet festői felfedezésével egyre erősebb hangsúlyt kap a történelmi távlatokban való gondolkodás. Az utóbbi években a monumentális, drámai kompozíciók háttérbe szorultak, helyükbe intimebb témák tértek vissza: a táj, családi, utcai jelenetek, csendéletek, a paraszti élet helyszínei, a nagyváros arca. Szociális érzékenységének, empatikus készségének adott hangot a csavargók, koldusok, elesettek képtémává emelésével, megjelenítésével.
A cikkben szereplő művészek: