Párkányi Raab Péter szobrászművész

1967., Balassagyarmat


1967. szeptember 6-án született Balassagyarmaton. 1987-ben végzi el a Magyar Képzőművészeti Főiskolát, ahol mesterei Kiss István és Jovánovics György.
A kilencvenes években kibomló, elsősorban monumentális alkotásokban ölt testet munkássága. Párkányi Raab Péter szobor-termése a műnemeket vizsgálva viszonylag egységesnek minősíthető: tradicionális jellegű kisplasztikákat, egy-egy kiállítási közegben, kiállítótermi, belső térben megszólaló kompozíciót, és néhány, az állandóság igényével elhelyezett, megbízásra készített, monumentális alkotást vehetünk számba e művész munkásságát áttekintve. Egységes, jól áttekinthető a kép akkor is, ha az anyagválasztás, az anyagmegmunkálás, a technika felől közeledünk a fiatal szobrász együtteséhez: kőből és fából faragott, valamint bronzból öntött, és gyakran többféle anyagot – általában követ és bronzot-, és megmunkálásmódot alkalmazó-ötvöző művek sorakoznak termésében egymás mellett. Az emberek mellett vissza-visszatérőn meg-megjelenik egy-egy kentaur, egy-egy megbotló-elzuhanó pegazus, hogy mintegy előkészítse azt a letaglózó erejű látomást, amely a Lassított lónézés című alkotásában összpontosult: egy kerekre szerelt állványra helyezett, égnek meredő lábakkal fekvő ló agóniájának drámai megjelenítésében. 1993-ban komponált és kivitelezett Lassított lónézés is különösségekben játszó alkotásként áll előttünk: a szabályos, higgadtságot sugárzó, magas fém-hasábvázra emelt, fejét lelógató, lábait az égnek meresztő, emóció-zuhatagokat involváló lótest révén drámai mementó körvonalazódik: megrázó, az emlékezetben jelképivé emelkedő magánemlékmű.


(Wehner Tibor, Merhán Orsolya)


Egyéni kiállításai

1991 • Szobrok, Horváth E. Galéria, Balassagyarmat
1993 • Lassított lónézés, Magyar Képzőművészeti Főiskola, Budapest
1995 • Zichy Galéria, Leiden
1996 • Szobrok, fotók, rajzok, Northern Arizona Art Museum and Gallery, Flagstaff [USA]
1999 • Budapest Galéria, Budapest • Mester és tanítványa, Vízivárosi Galéria, Budapest [Melocco Miklóssal]
2001 • Ericsson Galéria, Budapest • Pfister Galéria


Csoportos kiállításai

1989 • Baudelaire, Francia Intézet, Budapest • Szent István emlékezete, Magyar Képzőművészeti Főiskola
1990 • Oltre il muro, Milánó • Margitszigeti Víztorony
1991 • Kőszobrász Szimpózium, Quartu St. Elena (Szardínia)
1993 • II. Erzsébet királynő tiszteletére, Brit Nagykövetség
1995 • Helyzetkép/Magyar szobrászat, Műcsarnok, Budapest • A figura és része, Northern Arizona Art Museum and Gallery, Flagstaff [USA]
1997 • Új Gresham Kör • Magyar Szalon, Műcsarnok, Budapest
2001 • Szobrászaton innen és túl, Műcsarnok, Budapest.


Köztéri művei

József Attila (bronz, fa, 1988, Sopron)
Szondy György (bronz, márvány, 1990, Balassagyarmat)
Fráter Erzsébet (bronz, gránit, 1992, Balassagyarmat, Fráter E. Kollégium)
IV. Béla király (carrarai márvány, 1994, Körmend, Petőfi tér)
Fábián Dezső, Kárpáti György (bronz, kő, 1994, Budapest, FTC Sportcentrum)
Áldozati emlékmű (bronz, márvány, gránit, 1995, Szombathely, Március 15. tér)
1996 a Tudomány éve (kő, bronz, 1996, Flagstaff [USA])
Magyar forradalmak emlékműve (kő, 1998, Kisszállás)
Jókai-emlékmű (bronz, 2000, Budapest, XII. ker., Diana park)
Szent István (bronz, 2000, Csenger)
Vágó Pál (bronz, 2000, Jászapáti)
Köszöntő szoborpár (bronz, kő, 2000, Szeged, Kárász u.)
Tavirózsa (gipsz, 2000, Hévíz, Európa Hotel).


Művei gyűjteményekben

Körmendi-Csák Gyűjtemény, Budapest


Irodalom

HALASI R.: A szobrászat mint vitális kérdés, Átrium, 1996/10-11.
BENEDEK K.: Realista álmok, Magyar Művészeti Fórum, 1999/3.
MELOCCO M.-WEHNER T.: Párkányi-Raab Péter. Szobrok (kat. bev., Budapest, 1999).


Egyebek

Film
Rítus, TV2, 1995. március 16. (rend.: SOPSITS Á.)