Kéri László festőművész

1949., Budapest


Kéri László Tornyai-díjas festőművész 1949-ben született Budapesten. 1976-ban végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán, mestere Sarkantyú Simon, de Sváby Lajost is mesterének tartja.
Pályakezdő korában erőteljesen érződött képein választott mesterének hatása, valamint a kései manierizmus és a korai barokk gomolygó, dinamikus rajzossága, erőteljes színvilága. A 80-as évek elején a színei egyszerűbbek, tisztábbak lesznek és előszeretettel alkalmaz a képen belső fényforrást.
A ’80-as, ’90-es évtizedfordulón újból zaklatottan fest, diszharmonikus szín- és tónuskontrasztokat használ, szimbolikája áttételesebbé válik, majd kisméretű vásznakból sorozatokat készít, egy keretben állítva ki azokat.
Az évtized vége felé újra higgadtabb megoldásokat választ. Kéri László festészete mindvégig emberközpontú, figurális, az erőteljes emberi érzelmek közvetítője. Akvarellben és pasztellben is elismert művész, díszletterveket is készít.

Kéri László festői világa tipikusan európai gyökerű. Eszközeit és kifejező fogalomtárát illetően is. Festőként olykor megidézi a kultúra letűnt századait is, ám mégis kizárólag saját korát kutatja. Műveinek sorozata egy monumentális alkotói vállalkozás részeredményeinek tekinthető. Anyagaival, indulataival, gondolataival birkózva azt a világot akarja megérteni, amiben él.
Képeinek egyetlen visszatérő motívuma maga az élet, vizuálisan megragadó fragmentumaival, de csak azokkal, amelyek jelen idejűségét hangsúlyozzák. Felzaklató jeleneteiben az élet lüktet; az emberi méltóság viaskodik a megalázottsággal, a szüntelen veszélyérzettel, a kultúra továbbépíthető folytonosságába vetett hit a végső összeomlás, a megsemmisülés érzetével.
A mesterfokú illúzionista – vállalkozásának felrázó erejében bízva, vásznainak tükrében, saját korunkkal szembesít bennünket, egyéni és kollektív lelkiismeretünket, egyetemes és nemzeti gondjainkat, megélt mindennapjaink hordalékait rendezi képi példázatokba.
Teszi ezt minden idők festőinek azzal az elhivatottságával, hogy talán sikerült tetten érnie saját korának kultúrtörténeti maradványait.
A Körmendi Galériában 2006. július 4 és augusztus 25 között bemutatott tárlata Kéri László pályájának minden fontos szakaszát bemutatta, a kezdeti manierista-barokk gomolygó, dinamikus rajzosságú, erőteljes színvilágú képektől, a későbbi áttételesebb szimbolikájú vásznakon át a higgadtabb megoldású kompozíciókig.


(Kovács Árpád)


Egyéni kiállításai

1977 • Medgyessy Terem, Hódmezővásárhely
1979 • Kisgaléria, Szentes
1981 • Horváth E. Galéria, Balassagyarmat
1983 • Móra Ferenc Múzeum Képtára, Szeged
1985 • Vaszary Terem, Kaposvár • Gyöngyösi Galéria, Gyöngyös
1988 • M. Historii, Łódż (PL) • Magyar Intézet, Varsó
1989 • Art Service Galerie, Párizs (kat)
1990 • Château d' Eguilly, Pouilly en Auxois (FR)
1991 • Collegium Hungaricum, Bécs • Művelődési Központ, Nagykanizsa
1993 • Art Service Galerie, Párizs
1995 • Wesselényi 70 Galéria, Budapest • Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely • Bartók Galéria, Szeged
1996 • G. de Meerse, Haarlemmermeer (NL) • Hódtói Általános Iskola, Hódmezővásárhely
1997 • Tiszai Galéria, Csongrád.
2006 Körmendi Galéria, Sopron
2006 Körmendi Galéria, Budapest


Csoportos kiállításai

1977-től Vásárhelyi Őszi Tárlatok, Szegedi Nyári Tárlatok, Alföldi Tárlatok, Békéscsaba
1981 • Az út elején? Közben? Nyolc fiatal művész, Bartók 32 Galéria, Budapest
1982 • I. Országos Rajzbiennálé, Salgótarján • Festőművészek a XI. kerületben, Bartók 32 Galéria, Budapest
1984 • Vásárhelyi művészek, Zentai Múzeum (Senta, YU), Vallomások az emberről, Juhász Gy. Művelődési Központ, Szeged
1987 • Nemzetközi Művésztelep, Iserlohn (Német Szövetségi Köztársaság)
1988 • Görög Templom, Vác • Wilhelmshafen (D)
1994 • Európa elrablása, Vigadó Galéria, Budapest
1997 • Szimbiózis, Pest Center Galéria, Budapest
1998 • Mednyánszky Társaság, S. Andrea G., Párma (OL) • Belső rajz, Nádor Galéria, Budapest • Kollázs, Vigadó Galéria, Budapest • Zene szemeinknek, MATÁV pályázat, Pécs, Győr, Miskolc, Debrecen, Budapest
1999 • Ne vakolj a freskóra, Móra Ferenc Múzeum Képtára, Szeged • Mednyánszky Társaság, Koller Galéria, Budapest • Színes rajz, Nádor Galéria, Budapest • Kortárs költészet és grafika, Kecskemét • Betű a képen. II. Festészeti Biennálé, Művészetek Háza, Szekszárd.


Köztéri művei

pannó (1983, Szentes, Ifjúsági és Művelődési Ház)
pannó, (1984, Kistelek, Házasságkötő t.)
A hajdúk letelepítése (pannó, 1986, Hajdúböszörmény, Művelődési Ház)
Aradi Vértanúk (pannó, 1989, Budapest, Stefánia Palota)
pannó (1994, Budapest, MNB, Vadász u.).


Művei gyűjteményekben

Körmendi-Csák Gyűjtemény, Budapest
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely


Irodalom

SZUROMI P.: Elmozdulások, Kéri László festészetéről, Művészet, 1981/2.
TÓTH A.: Kéri László (kat. bev., 1989)
Kéri László, Galeriscope (Guide des Galeries, Párizs), 1989/10-12.
Kéri László, La Gazette l'H őtel Drouot (Párizs), 1989. november 10.
NAGY I.: Aradi vértanúk. Kéri László pannójáról, Művészet, 1989/ 10.
Kéri László, Le Bien Public (Dijon, FR), 1990. május 3.
NAGY I.: Elemi agresszivitás, Kéri László legújabb munkáiról, Új Művészet, 1992/5.
Kéri László, La Gazette l'H őtel Drouot (Párizs), 1993. március 5.
SZUROMI P.: Kéri László, in: Tükrök, tükröződések, Szeged, 1994
SZUROMI P.: Riasztó mozgástér. Kéri László kiállítása a Tornyaiban, Élet és Irodalom, 1995. április 1.
SZILÁGYI A.: Kéri László, in: A képzőművészet hullámterében, Budapest, 1998.


Egyebek

Díszlettervek
CSEHOV: Hosszú úton (Csiky Gergely Színház, Kaposvár, 1986-1987)
BINDER, H.: A gondnok (Színház- és Filmművészeti Főiskola, 1997-1998).