Gádor István keramikus, szobrászművész

1891., Kóka – 1984., Budapest


1891-ben születetta Pest megyei Kókán. Tanulmányait 1906-tól, a Magyar Királyi Iparművészeti Iskola kisplasztikai szakán kezdte Lorántfi Antalnál. Következő évben átiratkozott a szobrászati szakra az akkor újonnan érkező tanárhoz, Maróti Gézához, majd végül Simay Imrénél fejezte be tanulmányait.
kezdve szinte minden nagyobb hazai és nemzetközi kiállítás rendszeres résztvevője volt. 1928-tól Orbán Dezső Atelier-jében tanított.[1] 1933-ban a milánói Nemzetközi Triennálén ezüstérmet, 1935-ben, Brüsszelben a Világkiállításon és 1936-ban a milánói Triennálén aranyérmet kapott. Hasonló sikerrel szerepelt New Yorkban, Párizsban és Milánóban.
1945 és 1958 között az Iparművészeti főiskola tanszékvezető tanára volt.[1] Az iskola kerámia szakán tanított. Ismét stílust váltott, és az absztrakt művészet irányába próbálkozott. Nagy hatással volt rá Picasso, akivel személyesen is módja volt megismerkedni. Modern formájú vázáin és tálain feltűnnek Picasso festészetének stílusjegyei.
Pályája kései szakaszában nonfiguratív és konstruktivista kifejezés felé fordult. A pécsi Zsolnay porcelángyárban nagy méretű porcelán térplasztikákat készített.
Tagja volt az Országos Képzőművészeti Társaságnak, a Képzőművészek Új Társaságának, az Új Művészek Egyesületének, a Szocialista Képzőművésze Csoportjának, az Országos Iparművészeti Társulatnak, a Magyar Iparművészek Országos Egyesületének.
Pályája korai szakaszában groteszk formálású állatszobrokat készített., majd összefoglaló, egyszerűsített formákból építette fel kompozícióit. Munkásságát pályakezdésétől fogva szobrászi érdeklődés jellemezte. Műveiben feldolgozta a hazai fazekasság motívumvilágát és formakincsét, majd a 40-es évek közepétől bontakozott ki organikus stíluskorszaka. Pályája kései szakaszában a nonfiguratív kifejezésmód felé fordult, elvont nyelvezetű faliképeket is tervezett.


Forrás: wikipedia.hu (, Laczkó Ibolya)


Egyéni kiállításai

• 1921, 1922. Belvedere, Budapest
• 1929, 1930, 1935. Tamás Galéria, Budapest
• 1954. Nemzeti Szalon, Budapest (kat.)
• 1961. nst Múzeum, Budapest (kat.)
• 1965. Krakkó.
• 1966. Ernst Múzeum. Budapest, Gádor István és tanítványai (kat.)
• 1967. Collgium Hungaricum. Bécs. (Kondor Bélával és Vilt Tiborral)
• 1969. Városi Galéria. Miskolc.
• 1971. Műcsarnok. Budapest.
• 1972. Horváth M. utcai Kiállítóterem. Szeged, Vármúzeum, Siklós állandó kiállítás
• 1973. Magyar Kultúra Háza. Berlin.
• 1977. Vármúzeum, Siklós (kibővített állandó kiállítás)
• 1982. Gádor Múzeum. Vác. (állandó kiállítás).
• 1984. Helikon Galéria. Budapest.


Csoportos kiállításai

• 1945. a Szociáldemokrata Párt képzőművészeinek kiállítása, Ernst Múzeum, Budapest
• 1946. Magyar Képzőművészetért
• 1948. Az Iparművészeti Múzeum új szerzeményei, Iparművészeti Múzeum, Budapest
• 1950. 1. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest
• 1958. Világkiállítás, Brüsszel
• 1959. Nemzetközi Kerámia Kiállítás, Oostende • Gmunden
• 1962. Ungerskt Konsthantverk, Stockholm, XXXI. velencei biennále, Velence, Szabadság és Nép, Csók Galéria, Budapest
• 1962, 1966. Nemzetközi Kerámia Kiállítás, Prága
• 1963 . Modern magyar kerámia, Royal Festival Hall, London, Nemzetközi Kerámia Kiállítás, Faenza
• 1966. Magyarországi fajansz és keménycserép, Iparművészeti Múzeum, Budapest
• 1967. Nemzetközi Szabadtéri Szobrászati Biennálé, Middelheim Park, Antwerpen
• 1968, 1970, 1972, 1974, 1978 • I-IV., VI. Országos Kerámia Biennálé, Pécs
• 1969. Európai kerámiaművészet, Iparművészeti Múzeum, Budapest, Magyar iparművészeti kiállítás, El-Borg Hotel Képtár, Kairó
• 1973. Magyar iparművészek kiállítása, Magyar Kultúra Háza, Berlin
• 1975. Jubileumi Iparművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest • Magyar kerámia és textil, Moszkva
• 1978. Mai magyar iparművészet, Belgrád
• 1995. XX. századi magyar keramikusok. Válogatás az Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből, Iparművészeti Múzeum, Budapest.


Köztéri művei

• 1950. Épületdísz (kerámia, XX. ker., Zamárdi u. 14.)
• 1952. Ókori szüret (kerámia falikép, Balatonfüred, Állami Borpince)
• 1956. Őz, Kutya (kerámia, Országos Mezőgazdasági Kiállítás)
• 1960. Falikép (kerámia, 13 db, Metropol Szálló, söröző)
• 1963. Falikép (kerámia, Bécs, Collegium Hungaricum)
• 1964. Faliképek (kerámia, Siófok, Lidó Szálló)
• 1965. Falikép (kerámia, Siófok, Balaton Szálló)
• 1967. Falikép (kerámia, Fészek Klub)
• 1967. Térplasztika (kerámia, Berlin, Magyar Nagykövetség)
• 1968. Falikép (kerámia, Rátkai Márton Színészklub)
• 1968. Konstrukció (kerámia falborítás, Százhalombatta)
• 1976. Porcelán díszítőplasztika (Kecskemét, Szakmunkásképző Intézet)
• 1977. Térplasztika (félporcelán, Helsinki, Magyar Nagykövetség)
• 1978. Hármas kompozíció (samott, Miskolc, Tanácsház tér)
• 1978. Térkompozíció (samott, Miskolc, Sportcsarnok)
• 1978. Plasztika (samott, Miskolc)
• 1978. Térforma (samott, Miskolc, 11. sz. Általános Iskola)
• 1979. Porcelánplasztika (megsemmisült, talapzata még látható - Városliget, Kis Botanikuskert)
• 1981. Térplasztika (félporcelán, Szeged, MTA Biológiai Kutató Intézet).


Művei gyűjteményekben

• Iparművészeti Múzeum, Budapest
• Váci Értéktár, Vác
• Gorka Múzeum, Verőce.


Irodalom

• Művészet.(1975/11., 1962/3., 1966/12., 1968/11., 1971/5., 1972/1., 1975/11., 1975/11., 1976/1., 1976/7.)
• Dobrovics A.: Gádor István művészete. (Iparművészeti Múzeum Évkönyve, Budapest 1955).
• Hettes, K. _Roda, P.: Moderne Keramik, Praha 1965
• Brestyánszky I.: Modern magyar kerámia, Budapest. 1965.
• Koczog Á.: Mai magyar iparművészet. Kerámia, porcelán, űveg. Budapest, 1975.
• Herczeg I.: Pályám emlékezet. Gádor István visszaemlékezései. Budapest, 1979.
• Frank J.: Gádor István halálára. (Élet és irodalom, 1984, augusztus 3.)
• Gádor István váza
• Ernst Galéria. Gádor István kerámiák
• Bálint Aladár: Walleshausen Zsigmond, Gádor István. (Nyugat. 1922/8)
• Gádor István váza
• Gádor Magda szobrász: Gádor István-emléktábla (1991, Budapest, Cházár András u. 18. sz.
házon).
• Magyarország a XX. században. Kerámiaművészet
• Fábián Sándor:Magyar art deco kerámiák