Domanovszky Endre

1907., Budapest – 1974., Budapest

1926-1932: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mestere: Glatz Oszkár. 1937: Diplome d'honneur, Párizsi Világkiállítás; 1952: Munkácsy-díj; 1953, 1956: Kossuth-díj; 1960: érdemes művész; 1965: kiváló művész.
1931-től a Magyar Iparművészeti Főiskolán alakrajzot, kosztümtörténetet, anatómiát és szőnyegszövést tanított. 1945-től a Magyar Képzőművészeti Főiskolán ornamentika-szerkesztést tanított és kárpitszövő műhelyt vezetett. Jelentős szerepe volt a főiskola gobelin tanszékének megszervezésében. 1949-től mint festőtanár működött, majd 1956-tól a Magyar Képzőművészeti Főiskola főigazgatója. Részt vett a művészeti közéletben is. 1955-1959 és 1963-1966 között elnöke volt a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének. Közreműködött a képzőművészeti beruházások, épületdíszítő pályázatok bírálati munkálataiban.
Munkásságának első szakaszát az expresszionizmus és a neoklasszicizmus jellemezte. Szigorúan megszerkesztett térábrázolás, kompozíció jelenik meg művein (Jairus leánya, Angyali üdvözlet). Távol-keleti tanulmányútja hatására a kétdimenziós, síkszerű ábrázolásmódot kutatta. 1935-től egyre inkább a gobelintervezés foglalkoztatta. A negyvenes években neoklasszicista, archaizáló stílusát egy expresszív formarend váltja fel, az ötvenes évektől pedig a realista, jelenetes zsánerképek irányába fordult. Monumentális, dekoratív pannói, freskói évekig a műfaj példájaként szolgáltak. Muráliáin az alakok mozgásában, a kompozíció felépítésében a reneszánsz formarendjét kereste, a részletekben viszont a plein-air fény-árnyékra épülő festőiségét valósította meg. A negyvenes évektől szívesen festett csendéleteket. Művészi pályájának jelentős állomása az 1948-ban rendezett a Közösségi művészet felé című kiállítás, ekkor ismét az embert állítja művészete középpontjába (Pihenő bányászok, gobelinvázlat). 1949-1955 között keletkezett táblaképei nagy témagazdagságot mutatnak: munkaábrázolások, történelmi képek, enteriőrök. Építészeti alkotásokhoz is tervezett képzőművészeti műveket. 1952-ben a moszkvai mezőgazdasági kiállításra hét nagy pannót tervezett. 1954-ben kezdett hozzá a Dunai Vasmű freskójához. 1967-től épületdíszítő munkáin egyre inkább a festői látásmód került előtérbe. Az 1958-as brüsszeli világkiállításon Gyümölcsszedők című alumínium lemezre festett pannója díszítette a magyar pavilont. Emellett több nagyméretű gobelint is készített. 1958-ban nagyobb anyaggal szerepelt a Velencei Biennálén. Ebben az időben keletkezett táblaképei bensőségesebb, intimebb jellegűek (Sárgaruhás nő, Szobanövények, Akt). 1973-ban kárpitot készített Pest-Buda egyesítésének centenáriumára. Dunaújvárosban emlékmúzeum nyílt hagyatékából.

Forrás: http://www.artportal.hu (Török Ágnes)

Egyéni kiállításai

1938, 1941 • Ernst Múzeum, Budapest
1959 • Műcsarnok, Budapest (gyűjt.)
1971 • Budapesti Történeti Múzeum, Budapest (gyűjt.).

Csoportos kiállításai

1929 • Tavaszi Szalon, Budapest
1948 • Közösségi művészet felé, Budapest
1952 • Mezőgazdasági kiállítás, Moszkva
1958 • Világkiállítás, Brüsszel
1958, 1972 • XXIX., XXXVI. Velencei Biennálé, Velence

Köztéri művei

Munkás-Paraszt találkozás (freskó, 1960, dunaújvárosi vasmű bejárata)
Táncolók (gobelin, 1960, Budapest, Gellért Szálló)
sgraffito (1961, Debrecen, pályaudvar)
Gyümölcsszedés (mozaik, 1967, Gödöllő, Agrártudományi Egyetem)
Disputa (szövött kárpit, 1968, Miskolc, Nehézipari Műszaki Egyetem)
Szövőnők (szövött kárpit, 1969, Budapest, Budapesti Történeti Múzeum)
Vas megye műemlékei (szövött kárpit, 1969, Szombathely, Vas Megyei Tanács)
az OMVH mozaikja (1970, Budapest)
Lovak (szövött kárpit, 1971, Vadászati Világkiállítás)
Fonó (szövött kárpit, 1971, Moszkva, magyar nagykövetség fogadóterme)
Jegyesek (szövött kárpit, 1972, Dunaújváros, házasságkötő terem).

Művei gyűjteményekben

Fővárosi Képtár, Budapest
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest.

Irodalom

~: Magyar korok ruhái (illusztrált előadásvázlatai az öltözködés történetéről), Budapest, 1979
D. Fehér Zs.: ~, Budapest, 1962
Újváry B.: ~, Budapest, 1969
Aradi N.: Emléksorok ~ről, Kritika, 1974/7.
Bertalan V.: Színek varázsa. ~ gobelinjei, Budapest, 1977.