1995-ben a legfontosabb budapesti múzeumok és galériák között Csáji Attila egy komoly filmes stábbal video-láncot szervezett, a közönség tájékoztatása és egy következetes archiválási lehetőség kidolgozására. Mivel addigra már jól ismerte a tevékenységünket ebbe a video-láncba minket is becsatolt. A video-lánc úgy működött, hogy a különböző helyszíneken egy állandóan bekapcsolt televízión keresztül, amelyhez egy végtelenített videokazetta tartozott, olvasni lehetett a múzeumok, fontosabb galériák programját, látni lehetett ízelítőket a kiállításokból. A kazettákat havonta frissítették, lehetővé téve, hogy például a Deák Ferenc utcai galériánkban a hozzánk betérő érdeklődők a televízión keresztül bepillantást nyerjenek a különböző helyszínek, a Műcsarnok, a Magyar Nemzeti Galéria, az Iparművészeti Múzeum stb. kiállításairól. Nagyon fontos képzőművészeti kordokumentumnak tekinthető ennek a sorozatnak a pár éve - mert egyszer csak vége lett, és a hiánya azóta is érződik.
Csáji Attila a Deák Ferenc utcai galériánkban rendezett nagy sikerű kiállítást (1995. szeptember 18. – október 1.). Csáji Attilára azért esett a választásunk, mert művésztársai nagyrabecsülését élvezte, mivel a hatvanas–hetvenes években a magyar avantgárd egyik fő szervezője (SZÜRENON kiállítás, "R" kiállítás, a Balatonboglári Kápolnatárlatok koncepciójának kialakítója) volt, és nagymértékben hozzájárult egy olyan friss szellemű művészeti folyamat elindításához, melynek hatása máig tart, s az általa szervezett kiállítások ma már művészettörténeti jelentőségűek.
Fontos szempont volt az is, hogy a lézertechnika képi lehetőségeinek kutatásával különleges kompozíciókat hozott létre. Új képi transzformációs módszert kísérletezett ki, az úgynevezett szuperpozíciós módszert. Részt vett az egri Kepes Vizuális Központ létrehozásában, 1993-ban Országos Fényszimpóziumot szervezett interdiszciplináris alapon. Ugyanebben az évben létrehozta a Kepes Központ keretében az első Nemzetközi Fényszimpóziumot is.
A Deák Ferenc utcai kiállításon átfogó keresztmetszetet szerettünk volna bemutatni a hatvanas évek második felétől napjainkig készült munkáiból, a hologramjaiból, és főleg a plasztikus festményeiből. A bevezetőt D. Udvary Ildikó tartotta:
„Csáji festészetében mindig is központi szerepet töltött be a fény a műkülönböző jelentésrétegeit alkotó jelek kölcsönhatásában. Képei rejtőzködő jellegűek. Az érzékeny szín- és formaátmeneteket, vagy drámai kontrasztokat az át- meg átváltozás folyamata fogja egybe. A megvilágítás módja, s a szemlélő pillanatnyi elhelyezkedése mindig új összefüggésbe helyezi magát a materiális képet. A szabályos, zárt struktúrák és az ösztönös gesztusok amorf szabadsága közötti, valójában megragadhatatlan világban az emberi szellem végtelen kalandokat tehet. A jelrácsok, pszeudo-írásjelek, kövületek többértelmű szimbólumai, a jelen és a múlt viszonyát a fény segítségével egy sajátosan intuitív közegbe helyezik. A faktúra gyakran a térbe emelkedik, és a sík felület mellé a harmadik dimenziót is birtokba veszi. Ezt hangsúlyozzák a különféle fa applikációk, a gyűrt vászon redőzete. A kép gazdagon megmunkált domborzatán a közeli súroló fények erőteljes hatásokat teremtenek, míg a távolabbról jövő szórt fény elcsendesíti, kiegyensúlyozza, s egységbe fogja a kompozíció elemeit. A fényérzékeny festékanyagok, olykor egy leheletfinom homokréteg, vagy a speciális lámpák együtt gazdagítják tovább a mű jelentéstartományát. Csáji Attila munkásságának fontos szakaszát jelzik az itt csak kis számban bemutatott lézerkompozíciók. A Fénykalligráfia című sorozat darabjai Cambridge-ben készült transzmissziós hologramok. E hologramok közös jellemzője, hogy a szöghelyzettől függően, a tárgyra helyezett ernyőn kirajzolódó kalligrafikus forma színei szabadon megtervezhetők. Első hallásra talán szokatlannak tűnhet a lézerképek és a festmények összekapcsolása, ugyanakkor Csáji művészetében soha nem vált el egymástól e kétféle alkotói módszer. A fény nemcsak a festett képek transzformációit (és velük a hozzájuk kapcsolódó sajátos szellemi aktualizációkat) hozza létre, hanem elengedhetetlen lételeme a lézerkompozícióknak is. Színdinamikájuk és formakezelésük, hűvösen józan geometrikus jel-struktúrájuk és szabad gesztusaik interakciója tökéletesen illeszkedik a festmények szellemiségéhez.”
Nem szabad megfeledkeznünk arról a fontos szerepről, amit Csáji a Szürrenon mellett, a Kepes György fényművész körben és a Magyar Szépműves Céhen belül betölt. Mesélte, hogy korábban naponta órákat töltött Gyarmathy Tihamérral és a fénytorony társszerzőjével, az építész Polonyi Károllyal. Érdekes volt, ahogy a turisztikailag leglátogatottabb Eger városát segítette a kortárs művészet egyik központjává tenni, és ahová ennek érdekében nemcsak a képzőművészeket, de a legjobb magyar fotográfusokat, mint például Haris Lászlót is számtalanszor meghívatta kiállítani.