Elsőnek Frey Krisztiánt ajánlotta kiállításra. A művész nem sokkal azelőtt telepedett végleg haza Svájcból, hogy meglátogattuk a lakásán, megszüntetve pendlizését Zürich és Budapest között. Valószínűleg az alkoholizmusától erősen meggyengült egészségi állapota késztette elsősorban erre (1997-ben halt meg). Éva szemmel láthatólag magabiztosan mozgott az életműben. Szerencsére Krisztián a munkái nagy részét is hazahozta, az itt lévőket pedig összeszedte, mert nem sokkal előtte volt egy kiállítása az Ernst Múzeumban, amelyhez katalógus is készült. Éva ezért munkásságának arra a részére szerette volna a figyelmet ráirányítani, amely kevéssé hangsúlyos volt, vagy egyáltalán nem szerepelt azon a kiállításon. Így került sor számítógépes grafikái, illetve a rákos-ligeti képek és azok vázlatai együttes bemutatására. Megjegyzem, hogy a vázlatok is teljes értékű műtárgyak, később ezek szerepeltek a gyűjteményes könyvünkben.
Zürichben Frey úttörőként kezdett számítógéppel dolgozni. Éva első kérdése mindjárt arra irányult látogatásunkkor, hogy a komputerből kikerült nyomtatványok és matematikai alapon feldolgozott filmek megvannak-e. Igen volt a válasz. Krisztián vidám ember volt, szerette, hogy Éva foglalatoskodik műveivel, persze az üveg mindig keze ügyében volt, és minket is sűrűn kínálgatott. A kiállítás koncepciójában szinte mindenben egyetértett Évával, csak ahhoz ragaszkodott, hogy azok a művei, amelyek kiemelten szerepeltek az előző kiállításán, itt is helyet kapjanak. Ezek a magyar pop-art kiemelkedő darabjai: a Kombiné és a Cipők. Ez utóbbi a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona volt, onnan kellett kölcsönkérni. Éva azt is tudta - a nevét persze nem árulta el -, hogy kinek a ruhadarabjai voltak, és miért volt fontos Krisztiánnak, hogy műtárgyba merevítse őket. Én akkor nem éreztem ezeknek az alkotásoknak a művészettörténeti jelentőségét, de Éva javaslatára megvásároltam a Kombinét, amelyet később a Magyar Nemzeti Galéria kezdeményezte, hosszas alkudozás után egy Kondor Béla-műre (Fej konstrukcióval, 1961) cseréltek el velünk, így az lett gyűjteményünk ékes darabja.
A kiállítás (1995. január 23. – február 5.) megnyitójában Körner Éva érdekesen szemléltette Frey művészetének lényegét:
„Frey Krisztián művészetében nagyon különböző műfajok vannak jelen; festmények, rajzok és komputergrafikák. Ekkor máris felmerül egy kruciális kérdés, a mű eredetiségének kérdése. De már nem a marcuse-i értelemben. Túl vagyunk az ő problémáján, a mű sorsán, a »technikai sokszorosíthatóság« korszakában. Itt ugyanis nincs már eredeti mű, mert szándékosan sokszorosított műről van szó: a humán és a gépi agy közös termékéről. A közvélemény degradáló ítéletét ismerjük, ez más szintre helyezi a természetes módon, illetve a gép által keletkezett műveket. Hiányolja a személyes egyszeriség jelenlétét, elutasítja a természetes szellemi munka háttérbe szorítását a technika mögé. Bár ismeretes az ellentábor véleménye, hogy a gépi agy is a humán agy terméke – a vita fennáll. Az természetesen nyilvánvaló, hogy a komputer sok mindent nem tud, amit az ember tud, ezzel szemben képes távlatokat nyitni olyan irányba, ahová az ecset-mű nem jut el. Időben és térben meghatározatlanul hosszabbítja, tágítja az agyi teremtés terét. Megsokszorozza az időt. Ezek a teljesítmények Frey Krisztián szükségletei. Festett képei is kilépnek a síkból, egymás fölé került, visszavont, ismét felbukkanó festékrétegekből, indulatforrásokból és kiművelt jelekből kombinálódnak. Itt is a teret és az időt tágítja minden dolog. Ámde a festmény festését egyszer abba kell hagyni, egyszer késznek kell tekinteni. Akkor az ítélet dönti el, hogy a mű megvalósította-e önmagát, vagy kiselejtezésre kerül. A Frey Krisztián képben benne foglaltatik a szabadság, a mozgás jelentésbeli ambivalenciáinak sokasága. Gyakran jelentésbeli a keret elhagyása, amely ellentétes hatást fejtene ki a mozgások feszítő erejével szemben.
Közelítsünk Frey Krisztián művészetéhez egy új fogalommal, kulcsszóval: ez a jel.
A művész azt vallja magáról, hogy ő absztrakt ember, képeiben absztrahál. Ezzel fontos fogalmat vet be, olyan fogalmat, amellyel évszázadok óta élünk és visszaélünk. Lehet ugyanis az absztrakt jelzőt használni, amikor a naturálisból való minimális visszarendeződés észlelhető, lehet úgy értelmezni, mint Fülep Lajos, aki a művészetet összeegyeztethetetlennek minősítette az absztrakcióval. Mert ami művészi – mondja Fülep –, az csakis konkrét lehet. Az absztrakció fogalmi kategória, minden jel konkrét.
Idézhetnénk még El Liszickijt, aki feltette a kérdést: van-e reálisabb valami, mint a rádióhullám?
Frey Krisztián vonzalmát és képességét az elvonatkoztatásra a matematika és a zene iránti érzéke ösztönzi. Ez a vonzalma vezette el a komputerhez is, amely mint művészeti ág ezen a kettős egységen alapszik.
Frey művészi léte kétpólusú, az intenzív érzékiség, az érzetek és a fogalmi tudással terhelt intelligencia áll a két végponton. Ez a kettősség határozza meg valóságérzékelését, tárgy-jel taszításait, festményfaktúráját és színszelekcióját: a fekete-fehér az alapszín, ennek variációiból születik a szürke. A szürke soha nem színkeverék, hanem prímér jelenlévő, akárcsak a felbukkanó földszínek, a vörös, a barna.
Frey Krisztián az érzéki valóságot épp úgy megmarkolja, mint ahogy igényli a matematikai jeleket. És az érzéki valóság is jelekben szól. Egy-egy fétisjelben, egy-egy színjelben. Három réteget különböztetünk meg:
1. fétis-tárgyak – jellé vált fétisszerű tárgyak – a híres Kombiné meg a női cipők,
2. hieroglifajellegű jelek – ezek történelmileg a tárgyjeltől az absztrakt jelig terjednek,
3. a saját maga által kompilált belső indítékú jelek – nyomok, lenyomatok, festék.
A jelek mozgása nem lineáris, nem egyenletes. A konkrét jeltől az absztraktig, háromdimenziós tárgyaitól az egydimenziós pontig a jelek egymásba mozdulnak, különböző jelrétegeket alkotva. Együvé kerülnek, egymássá válnak egy tág idő- és térdimenzióban.
A múlt és jelen idejű tárgyak és tárgyjelek időutazásban mutatkoznak meg számunkra, közvetlen és dodonai értelmeket szinte egyidejűleg közvetítenek.
Frey Krisztián művészetében e hangos gondolkodás során csak megközelítésekig jutottunk el. Csak azt állíthatjuk bizton, hogy permanens állítás – tagadás – állítás küzdelmének vagyunk tanúi.”
Utólag nézve nagyon érdekesen fonódik egybe a Frey Krisztián-i életmű és Körner Éva megnyitóbeszédének gondolati felépítettsége. Már akkor tudtuk és a szakmában mindenki látta, hogy az európai kulturális háttérből sajátosan kibontakozó Frey-féle művészetfelfogás és a Körner Éva által képviselt művészettörténeti gondolatmenet milyen közel áll egymáshoz. Most, hogy már sem Frey Krisztián, sem Körner Éva nem élnek, a reményhez is nagy optimizmus kell, hogy ezt a kettős művet, két ember különleges gondolatmenetének ötvöződését valaki még folytatni tudja, folytatni fogja. Emiatt tartottam szükségesnek a megnyitószöveg szinte teljes idézését, mert akkor ott a megnyitón az érthető, tiszta fogalmazás a jelenlévőket is szemmel láthatóan közelebb vezette a Frey-i életmű megértéséhez, értékeléséhez.
Krisztiántól a már említett Kombiné mellett megvásároltuk a Galerie Schlegel-féle kiállítás katalógusában szereplő Karen Lynn Davidson 1968-as tus-akvarelljét és a komputermunkák eredeti filmjeit. Egy amatőr videó még őrzi Frey Krisztián alakját. 1995-ben, a Budapest Art Expón készült, ahol galériánk százhúsz négyzetméteren állított ki, s e nagy területen lehetőség nyílt jól szeparáltan sok érdekes művet, művészt bemutatni. Körner Éva gyűjteményéből állítottunk ki jelentős munkákat Korniss Dezsőtől, Major Jánostól, Méhes Lászlótól. Külön falakat kaptak Gyarmathy Tihamér, Frey Krisztián, Harasztÿ István, Hencze Tamás, Gyémánt László, Papp Oszkár, Szabó Zoltán, Bujdosó Ernő, Gerzson Pál képei. Korábban is minden évben részt vettünk a kortárs galériák seregszemléjén, de ezúttal érezhetően nagyon komoly érdeklődés irányult felénk. A filmen látható, milyen sokan beszélgettek és hosszan időztek pavilonunknál művészek, művészettörténészek, gyűjtők, írók, érdeklődők.
A világ minden nagyvárosában és szellemi központjában külön réteget képeznek a hangversenyre járó, a múzeumlátogató, a kiállításokon rendszeresen részt vevő értelmiségiek. A magyar képzőművészet nemzetközileg korántsem olyan ismert és elismert, mint a magyar zene, de azért európai mércével mérve sem jelentéktelen. A befogadó közönség és a befogadható művek köre a rendszerváltással jelentősen megváltozott. Figyelemre méltó, hogy egy-egy nagy felkészültségű művészettörténész hány művész látásmódjára, sőt alkotásmódjára gyakorolt nagy hatást. Elég, ha Frank Jánosra, Néray Katalinra, Hegyi Lórántra, Beke Lászlóra, Dévényi Istvánra és persze Körner Évára utalunk.