A kiállítási sorban a következő Hencze Tamás volt (1994. október 10–23.). Nem kellett sokat kapacitálni, valószínűleg Édeske kiállításának sikere bírta rá, hogy részt vegyen a programunkban. Meglátogattuk, vendégszeretetét élveztük a Káli-medencében lévő alkotóházában, amikor a kiállítás anyagát készítette. Harmonikus, egységes kiállítást rendeztünk azon műveiből, melyekről Hencze Tamás egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy a Körmendi Galéria felkérésére festette őket azon a nyáron. A tévéinterjúban így vallott a technikáról és az évek óta követett inspirációjáról:
„Ennek a kiállításnak a címe Fény-Jel-Képek, tehát a főszereplője a fény. A dolog ott kezdődött, hogy egyszer a műteremben egy falhoz támasztott képen a tetőablakon ráesett fény áthaladt a gesztuson. Szerencsém volt, ezt észrevettem és azóta tudatosan alkalmazom képeimen a gesztusokon áthaladó fényeffektust. A másik, ami inspirált, egy keleti utazás volt, ami talán ki is derül ezekből a kissé kalligrafikus formákból. Tehát a fény és a keleti kultúra inspirálta ezt a kiállítást.”
A kiállítás idején részletesen elmesélte nekünk festési technikáját. Először egy csomagolópapírra ecsettel fröcsköl egy gesztust, és ha művészileg jónak találja, gondosan kivágja, majd az így preparált csomagolópapírt ráfekteti a felfeszített vászonra és ráhengerli a festéket, hogy a kivágott gesztus megjelenjék a vásznon. Igazítani sem sokat kell rajta, csak a fényt szokta külön megjeleníteni.
Szerencsés volt a megnyitó személyének kiválasztása. A sinológus és esztéta, Miklós Pál érdekesen foglalta össze, mit jeleznek számára Hencze „fény-jel-képei”:
„Jelek. Fény-jelek. Pontosabban grafikai jelek. Erőteljes festéknyomok, néha színesek. Színekkel kombináltak. De hát minek a jelei? A szemiotika arra tanít, a jel valamit helyettesít. Valami helyett áll. Nos, mi az a valami, amit ezek a jelek helyettesítenek? Nézzük csak meg ritmusukat, lendületüket, látszólag szeszélyes ívüket, furcsa kunkorodásukat! Észrevehetjük, hogy ismétlődnek, azonos képletekre működnek: rendszer van bennük. A pszichológus azt mondaná, hogy sztereotípiák lenyomatai – egy lélek bonyolult szerkezetének, szemléleti formáinak, előítéleteinek és indulatainak, racionális és érzelmi rezdülésekkel telített mozgásának lenyomatai. Fogadjuk el: pszichogrammák ezek, egy individuum pszichogramjai, lelkének grafikus lenyomatai, amelyek a mi figyelmünket is kiérdemlik! Akkor már nem egyszerűen pszichogrammák, hanem – kalligrammák. A görög szó a »szépen írás nyomát« jelenti. Nos, erről van szó. Ezek a kalligrafikus jelek, kalligrammák a mesterség magas fokán, áhítatos műgonddal készültek. Nem csupán a lélek spontán lenyomatai, hanem egyszersmind a lenyomatoknak kontrollált és nagy mesterségbeli tudással tökéletesített tanúságtételei. Őrzik az eredeti lélekrezdüléseknek mélyről érkező festékfröccsenésekkel is hitelesített rajzolatát – ilyen értelemben is jelek, mint az ujjlenyomatok. De gondos, aprólékos műhelymunkával, manuálisan kiérlelt mesterségbeli fortélyokkal növelték színessé, árnyalttá és plasztikussá, kommunikációs erőt teljesítve – ilyen értelemben is jelek, az emberi üzenet hordozói. Hencze Tamás műveinek éppen az a titka, hogy kalligrafikus jeleiben megragadta a spontaneitás, ha úgy tetszik a természet és a humánum, a ráció összhangját. De úgy is mondhatom, hogy a keleti kozmogónia titokzatos sejtései és technikái, pragmatikus eszközei ötvöződnek megragadó képekké és emblematikus, de mindenképpen emberi jeleiben. Hencze Tamásnak egyéni, eredeti technikával sikerült olyan piktúrát teremtenie, amelyben az emberi lélek egyszeri rezdüléseit és a kozmosz örök ritmikáját ötvözi harmóniává.”
Tamásnak anyagi sikert is hozott a kiállítás, mert mint ingatlanos barátunktól megtudtuk, külföldi partnerét elhozta a galériánkba, akinek nagyon megtetszettek a képek, és miután nálunk megismerkedett Tamással, a képek hazaszállítása után a műteremből majdnem a teljes kiállítás anyagát megvásárolta. Vártunk volna Tamástól legalább egy köszönő mondatot, de nem esett szó erről a továbbiakban. Ez aztán meghatározta későbbi kapcsolatunkat, és fontos tanulságul is szolgált számunkra a galéria későbbi működésére nézve.