1993 novemberében Madame Allier segítségével egy művészettörténetileg is nagyon érdekes nemzetközi rendezvényre került sor: Antal Bíró kiállítására (1993. november 22. – december 30.). A tárlatot a Svédországban élő galériás barátunk, Gombor István kezdeményezte, aki egy sor Bíró-képet vásárolt a művész özvegyétől. Mindketten Strömstadtban laktak. Barátunk az özvegy kérésére kezdett foglalkozni Bíró művészetével, komoly kutatásokat végzett. Azzal kezdte, hogy segítséget kért egyik rokonától, aki együtt járt egyetemre Beke László művészettörténésszel, a Műcsarnok akkori igazgatójával. Levélváltásukból kiderült, hogy Bekét nagyon érdekelte Antal Bíró művészetének sorsa. Gombor István kifaggatta az özvegyet is, aki rajta keresztül felajánlott egy munkát a Magyar Nemzeti Galériának. Szíve vágya az volt, hogy megismertesse a művész munkásságát Magyarországon.
Bíró Antal festőművész nevét a korabeli magyar lexikonokban nem találjuk. Kevés eredménnyel jártak a személyével kapcsolatos kutatások is. A Magyar Nemzeti Galéria adattárában Szőnyi István festőművész két levele található, amelyeket tehetséges növendéke, Bíró Antal érdekében írt a vallás- és közoktatásügyi miniszternek. Az MTA Művészettörténeti Kutatóintézetének anyagában valamivel több adat lelhető fel róla, ám ezek is a művész főiskolás éveire vonatkoznak. Már több információval szolgálnak a pályatárs és barát, Eigel István festőművész 1989-ben és 1991-ben közölt írásai. Az elérhető leggazdagabb forrás azonban Bíró Antal 1990-ben Várpalotán, a Nagy Gyula Galériában rendezett kiállításának kicsiny katalógusa, ugyancsak Eigel István előszavával. A kiadvány, amelyből megtudható, hogy a kiállítás a Franciaországban élő magyar származású festőművész első bemutatkozása Magyarországon, részletes életrajzzal szolgál. Eszerint:
„Bíró Antal 1907. április 21-én Pozsonyban született. Családja 1910-ben települt át Várpalotára, ahol édesapja intézőként dolgozott a kastélyban. Gyermekéveit, elemi iskolai és hentesinasi tanulóidejét Várpalotán töltötte, de még csak tizenöt éves, amikor »világjáró« kalandozásait, vándorlásait elkezdi (…) Már nem fiatal, és bizonyos értelemben kialakult festő-grafikus egyéniség, amikor 1940-ben a budapesti Képzőművészeti Főiskolára kerül. Mesterei, Szőnyi István és Varga Nándor Lajos, tehetsége kibontakozását markáns, expresszív szemléletű egyénisége úgyszólván befolyásolhatatlanul determinálja (…) 1944-ben a főiskolások egy avantgárd csoportjával a Gömör megyei Vámosbalogon létrehozott művésztelepen dolgozik és ez a periódus érleli, alakítja művészetét véglegesen elkötelezetté a progresszívek akkor szűk körű csoportjában. A háború után újrakezdődik vándorélete, és tart a mentoni letelepedésig, 1946–48-ig. Ezután következik Róma (1949–50), Svédország, majd 1950-től Párizs, de közben Bécs, Belgium és ismét Olaszország. Ezek alatt az évek alatt tanított (Stockholm), és számos helyen kiállított. 1950-ben születik meg benne a Côte d’Azur-i letelepülés gondolata, de még éveken át a párizsi műterem marad a munka relatív nyugalmául szolgáló otthona. Szerepléseiről, kiállításairól pontos biográfiát összeállítani szinte lehetetlen, Bíró Antal sohasem adminisztrálta magát; élt és dolgozott, anyagiakkal, érvényesüléssel nem törődve. (…) 1946-ban az Új Holdban jelennek meg rajzai (…) Franciaországban több helyen és rendszeresen részt vesz avantgárd csoportok bemutatóin, magángalériákban. Szerepléseinél, kiállításainak felsorolásánál fontosabb munkássága nyomon követhető hatásának jelentősége a kortárs művészet európai műhelyeiben. Puritán élete a dél-francia partra települt extravagáns művészegyéniségek között is különleges helyet teremt Bíró Antal számára, akit városa, Menton nagy tiszteletben tart, jelenlegi betegsége alatt féltve ápol.”
Szerencsés volt, hogy a kiállításhoz segítséget tudtunk kérni Madame Allier-től. Felkutattatta, hogy Mentonban őrzik Antal Bíró emlékét, és hol találhatók munkái.
1996. november 4-én kiállításunk nyílt a Sophia Antipolis Alapítvány épületében Nizzában. Megrendezésére a Puskás István vezette Gulácsy Galéria kapott felkérést. Egy művésztársaság volt a tulajdonos, olyan alkotók (Sváby Lajos, Kokas Ignác, Veress Pál, Papp Oszkár, Tölg-Molnár Zoltán) részvételével, akikkel mi is foglalkoztunk. Így közös volt az érdekünk a művészek menedzselésében. Mi vállaltuk a szállítást, ők pedig a katalógus elkészítését és minden mást. A kiállításról visszafele megálltunk Mentonban, hogy meglátogassuk a polgármester-helyettes asszonyt – akihez Allier asszony ajánlott be minket –, akitől szerettünk volna többet megtudni Antal Bíróról. Nagy szeretettel fogadott, imádta Bírót mint embert és művészt is, elmesélte, hogy nagyon megbecsült művésze a városnak. Igazi clochard volt, nem érdekelte a pénz, a hírnév, szeretett vidáman, könnyedén élni. Egyáltalán nem foglalkozott művészete népszerűsítésével. Ezért nem tudott felzárkózni – ellentétben Hantai Simonnal – a nemzetközi élvonalba, Élete utolsó pár hónapjában sajnos teljesen leépült, néha meztelenül sétálgatott az utcán. Műveit a mentoni múzeum őrzi, de neki is van tőle néhány szép képe. Művészetével Hugnes de la Touche művészettörténész, a városi múzeum igazgatója foglalkozik.
1993. november 22-én nyílt meg a Nagybányai úton Bíró Antal kiállítása. Anyagát részben Gombor István hozta Svédországból, részben szülővárosa, Várpalota bocsátotta rendelkezésünkre. Ez utóbbi anyagot Bíró ajándékozta a városnak, ott szeretett volna letelepedni, de már csak meghalni jött haza. Amikor elmentünk, hogy elhozzuk a képeket, áldatlan állapotokat találtunk, nedves helyen tárolták a képeket. Már félig penészesek voltak, reménytelennek tűnt a helyreállításuk. Hatvanegy darabot választottunk ki, restauráltattuk, paszpartuztattuk és bekereteztettük a műveket. Nagy anyagi ráfordítás volt, de úgy gondoljuk, megérte, mert nagyon szép kiállítás lett. A megnyitóra eljött Allier asszony, a követség meghívta Hugnes de la Touche művészettörténészt, aki megnyitotta a kiállítást, jelen volt Bíró özvegye és Gombor István, a svéd Galeria 88 tulajdonosa, illetve Eigel István, a festő barátja és művésztársa. Ott volt Svédország Magyarországra akkreditált nagykövete. Mindannyian méltatták Bíró munkásságát.
Antal Bíró élete elválaszthatatlanul összefügg Simon Hantai életével és munkásságával. Orosz Gellért mesélte, hogy ott volt, amikor ők ketten elindultak nyugatra, még azt is, hogy hogyan éltek az Andrássy úton és környékén. Hantai Simon kapcsolatát Poldival (Bőhm Lipót) is ismertük. Láttam különtermét a párizsi Beaubourg-ban, a Centre Georges Pompidouban, és később Rómában a vatikáni Pápai Gyűjteményben.