Dr. Körmendi Anna
ügyvéd

Díjai

2008 decemberében Dr. Csák Máté és Dr. Körmendi Anna, a Körmendi Galéria alapítói, Sopronért Emlékermben részesültek.

 

2006 tavaszán Pro Európa-díjjal tüntették ki Dr. Körmendi Anna műgyűjtő tulajdonost. A PRO EURÓPA -díjjal rendszerint azokat tüntetik ki, akik külföldön kiemelkedőt tesznek a magyar kultúra népszerűsítéséért.

 

1999 Köztársasági Elnöki Aranyérem – Dr. Körmendi Annát és Dr. Csák Mátét Göncz Árpád, a köztársaság elnöke Köztársasági Aranyéremmel tüntette ki 1999-ben a magyar kultúra terjesztéséért. A kitüntetést a Parlamentben vehették át.

 

Film

– Interjú Körmendi Annával (07:27)

– Körmendi Anna és Csák Máté gyűjteménye (13:23)

 

 
A Gyűjtemény egyik alapítója, Dr. Körmendi Anna ügyvéd, több mint három évtizedes ügyvédi gyakorlattal rendelkezik.
Jogi pályafutását jogtanácsosként kezdte, majd igazságügyi pályán folytatta. A rendszerváltozás óta egyéni ügyvédként tevékenykedik, fő szakterülete a polgári jog, azon belül is az cégalapítás és ingatlan joggal kapcsolatos szerződések szerkesztése.
Ezzel egyidőben férjével, Dr. Csák Mátéval intenzíven a kortárs képzőművészet felé fordultak, jelentős számban vásároltak műtárgyakat gyarapítva gyűjteményüket. Ezen gyűjtemény anyagára épülve jött létre a az általuk alapított Körmendi Galéria az 1990-es évek elején. Korábban kiállítótermei voltak Budapesten a II. ker. Nagybányai út 25.; V. ker. Deák Ferenc utca 15.; VII. ker. Damjanich utca 12.; XIV. ker. Thököly út 41. szám alatt. 2001-től pedig galériát működtet a Bp. V. ker. Falk Miksa u. 7., továbbá Sopronban a Templom utca 18. szám alatt. Több hazai és külföldi galériával áll kapcsolatban, melynek során több kiállítás cseréjére nyílt lehetőség. A Körmendi Galéria műtárgyak adásvétele mellett műtárgyak lízingjével is foglalkozik. Irodaházak kortárs művészeti berendezését is végzi. A nagyszámú és választékú műtárgyakból a legigényesebb kívánságokat is kielégíti. A kortárs magyar művészet hazai és nemzetközi népszerűsítése érdekében kifejtett tevékenységéért Göncz Árpád köztársasági elnöktől Köztársasági Elnöki Aranyérmet kapott 1999-ben, majd a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Műgyűjtők Szakosztálya különdíját adományozták neki, 2006-ban pedig a magyar kultúra külföldi népszerűsítéséért Pro-Európa díjjal tűntették ki.