Tisztelni a kő és a fa örök értékeit

2013., http://magyarhirlap.hu


Kilencvenedik születésnapja alkalmából összefoglaló jellegű tárlat nyílt Nagy Sándor szobrászművész válogatott műveiből


Nagyszámú érdeklődő jelenlétében nyitották meg a Kőből szabadult – fából született című, Nagy Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész kilencvenedik születésnapjára rendezett kiállítást a Magyar Építőművészek Szövetsége Kós Károly kiállítótermében. A számos díjjal és elismeréssel kitüntetett művész munkáiból fejszobrokkal, fotókkal, sztélékkel és kisplasztikákkal nyújt összefoglalást a tárlat.
„Hallgatag személyiségként ismerem Nagy Sándort, aki inkább munkáiban meséli el mindazt, amit az őt körülvevőkről és az életről gondol. Sztoikus nyugalommal alkotja meg szobrait, ami ennek megfelelően vissza is köszön azokból” – fogalmazott köszöntőjében Csák Máté építész. A kurátor, Feledy Balázs érzékeny szemmel állította össze a tárlatot, így a művész számos munkája megtekinthető, különösen jelentősek kőből és fából készült fejszobrai, sztéléi, valamint kisplasztikái. A kiállítás összefoglaló jellegét erősítik Neumann Ildikónak a művész munkáiról készített fotográfiái. Nagy Sándor alapanyaga mindig is a kő volt, kiemelten foglalkozott a mészkő, a tufa, a vöröskő, a gránit, a márvány és a bazalt adta lehetőségekkel. Évekkel ezelőtt felfedezte magának a fát is mint az ősiséget elemileg magában hordozó anyagot. Munkáival a mának üzen, mégis tiszteletben tartva és nem kisajátítva a kő és a fa örök értékeit. Munkásságára 1998-as Kőből szabadult című, a Vigadó Galériában megrendezett kiállítása irányította a figyelmet, amelyet megerősített három évvel későbbi tárlata a Körmendi Galéria Thököly úti kertjében. Nagy Sándor sokáig méltatlanul ismeretlenül alkotta meg munkáit, a hetvenötödik életévétől eljövő elismerés után sem tétlen azonban: mindennap műveli a szobrászatot, amelyben sokat merít egykori mesterétől, Medgyessy Ferenctől. Munkásságát a folyamatosság jellemzi, alkotásai ugyanis egymásra utalnak, mégis az állandó megújulást hordozzák magukban. Nagy Sándort 1979-ben ismerték el Munkácsy-díjjal, 1993-ban pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével. Korábban a Káplár Mik­lós-díj háromszoros kitüntetettjeként alkotott, 1997-ben a Magyar Szobrásztársaság Koszorús Szobrász címmel ismerte el, két évvel ezelőtt pedig elnyerte a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Kerényi Jenő-díját is. – Hrecska Renáta


A cikkben szereplő művészek:

Nagy Sándor