Életrajz

Balla Demeter

2013., www.ballademeter.hu


1931. május 4-én született a Szentes környéki tanyavilágban. Tanulmányait Szentesen kezdte, majd Kunszentmártonban és Budapesten folytatta. Elektroműszerész képzettséget szerzett, és egy fővárosi gyárban helyezkedett el. Fotográfiával 1951-ben autodidakta módon kezdett foglalkozni – elméleti és gyakorlati ismereteit öntevékenyen sajátította el. 1957-ben megszerezte a


fényképész szakmunkás bizonyítványt, s még ebben az évben a Fővárosi Fotó Vállalatnál helyezkedett el.
Felvételeire hamar felfigyeltek, díjakat nyert (1957: VIT-díj, 1964: EFIAP-díj, 1973: Pravda-díj, 1977: Balázs Béla-díj) – s ettől kezdve rendszeresen dolgozott képeslapoknak, könyvkiadóknak. 1969-től a Lapkiadó Vállalat szerkesztőségeiben dolgozott, az Ádám Magazintól ment nyugdíjba 1988-ban. Azóta kizárólag alkotó munkájának él.
Fotográfiai tevékenysége műfaji sokféleséget mutat: készít portrékat, riportfotót, tájképet, csendéletet, aktot. Irodalmi és képzőművészeti alkotásait szintén folyamatosan publikálja.
Művészetéről a világ számos országában jelentek meg írások, interjúk.
Számos szakmai szervezet tagja. A Magyar Fotóművészek Szövetségéből – melynek 1957-től volt tagja – méltatlan szakmai támadások miatt 1988-ban kilépett.
1999. március 18-án Demeter-díjat alapított azok számára, akik önzetlenül tesznek a hazai fotóművészetért. A díjat évenként ítélik oda; az elsőt 70. születésnapján, 2001. május 4-én Kincses Károly fotómuzeológus kapta.
Kitüntetéseit felsorolni is sok lenne, többek között a Magyar Fotóművészek Szövetségének életműdíját, a Magyar Művészetért Díjat és 2004-ben pedig a Kossuth-díjat is megkapta.
2007 óta szellemi patrónusa az interneten szerveződött Látszótér fotós és rádiós közösségnek, tanácsaival, tapasztalataival segíti az ott folyó munkát.
Több mint ötven egyéni kiállítása volt a világ számos városában; a legfontosabbak: Arcok és Otthonok, Útközben, A mozgás anatómiája, Legyen meg a Te akaratod, Bagatellek, A Titanic képei.
Művei magyarországi közgyűjteményekben (Magyar Fotográfiai Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár, Országos Széchényi Könyvtár, Petőfi Irodalmi Múzeum, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteménye, Körmendi-Csák 20. századi Magyar Fotográfiai Gyűjtemény) és magángyűjteményekben; valamint külföldi galériákban és archívumokban is megtalálható.
A 20. századi magyar fotográfiának megkerülhetetlen és meghatározó egyénisége, alkotója.


A cikkben szereplő művészek:

Balla Demeter