Eltemették Schéner Mihályt

2009., kultura.hu


Örök nyugalomba helyezték Schéner Mihály festő-, grafikus- és szobrászművész, keramikust csütörtökön Budapesten; a Kossuth- és Munkácsy-díjas alkotó hamvait családja, művésztársai és tisztelői kísérték el utolsó útjára az Óbudai temetőben.


A május 11-én 86 éves korában Budapesten elhunyt Schéner Mihály érdemes és kiváló művész, a Széchényi Művészeti Akadémia tagja ravatalánál elsőként Harmati Béla nyugalmazott evangélikus püspök búcsúzott, a festőművész szavait idézve: "Meg nem értésetek kételyeit, megértésetek biztonságát akarom eloszlatni, hogy megtudjátok, ki is voltam valójában".
A barátok, az Oktatási és Kulturális Minisztérium nevében Bereczky Loránd, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója beszélt. "Óriást veszítettünk el. Olyan embert és alkotót, aki ismerte az élet értelmét, a teremtés titkát, és hirdette, hogy az életet jelentő emberi kapcsolatok alapja a szeretet. A világ megismerhetőségének feltétele a gyermekien tiszta, játékos érdeklődés. Életműve a minden szép iránt fogékony, a mások iránt nyitott ember emblémája. Fel sem mértük, mi lesz velünk az ő óvó szeretete és műveinek ragyogása nélkül" - fogalmazott Bereczky Loránd.

A Széchényi Irodalmi és Művészeti Akadémia nevében Ferencz Győző ügyvezető elnök, irodalomtörténész tolmácsolta a búcsúszavakat. Mint kiemelte, nem minden nagy művész látja jól önmagát, van, akit gomolygó hajlamai eltakarnak önmaga elől, de Schéner Mihály pontosan ismerte saját hajlamait és lehetőségeit, és képes volt ezeket alkotásaiban olyan összhangba hozni, hogy váratlan, széttartó ötletei is egységbe rendeződtek. "Nem csüggesztette, hogy indulásakor a csillagok állása nem volt szerencsés, előnyére fordította a készülődés hosszabb éveit, azután legendás első kiállítása sikere ellenére maradt, aki volt" - hangsúlyozta Ferencz Győző.
A jelenlévők, köztük Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, és Dávid Ibolya, az MDF elnöke elkísérték a hamvakat az urnakriptához, ahol Nagy Béla, az elhunyt szülőfaluja, Medgyesegyháza polgármestere köszönt el a szűkebb pátria nevében. Bejelentette, hogy a település általános iskolája szeptembertől Schéner Mihály nevét kívánja viselni.

A gyászszertartáson Varga Zoltán önkormányzati miniszter - Hiller István oktatási és kulturális miniszter nevében is - koszorút helyezett el a síron.


A cikkben szereplő művészek:

Schéner Mihály