Előszó
2008.,
Koppány Attila pályakezdésére legerőteljesebben az építészeti és természettudományos gondolkodás hatott, amely festészetében és rajzi munkásságában is sajátos elveken alapuló, speciális nyelv kialakulásához vezetett. Ennek legfőbb elemei a vonal, a sík, a körvonalakra redukált forma és gazdagon burjánzó részletei, valamint a szín, de ami ennél is fontosabb, a színes síkokból és absztrahált természeti motívumokból való racionális, sőt tektonikus képépítés, amelynek eredményeként a műben a lírai színválasztás és látomásos megjelenítés ellenére is megőrződik a leképezett forma valósággal való lényegi kapcsolata: reális léptékviszonya, valós arányrendszere és a természet belső mozgásait megelevenítő formakezelés.
Talán éppen ezzel magyarázható, hogy művészetében az önálló látásmód és kifejezés elsőként organikus formációkban öltött testet, s csak jóval később jelentkeztek azok a kristályos szerkezetek, amelyek az elvonatkoztatás újabb fázisaként a képi elemek komplexebb rendszerbe tagolódásához és univerzális tartalmak kifejezési lehetőségéhez vezettek.
A külső-és belső erők küzdelmét sejtető képalkotói módszerében előbb a lebontás, dekonstruálás, majd az egymásnak feszítés, a dekonstruált elemek új mondanivalót hordozó motívummá való összekapcsolása, végül a töredékek egészben való láttatásának igénye dominált és az ezt szolgáló kettős formafelfogás: egy erőteljes vonalas szerkezetbe rejtett, árnyalt világ.
Műveiben a jel és a jelzett fokozatosan helyet cserélt: az organikus elem gesztusokra emlékeztető geometrikus jellé vagy jelrendszerré, a korábbi sík háttér pedig organikus asszociációkkal teli táji elemekké, elevenen lüktető sejtekké, szövetekké vált.
A képek monumentalitása a két fő kompozíciós elem és arányainak felcserélődésétől kezdődően állandósult.
Koppány Attila mai művészetére a dimenziók egymásba való szabad átjárhatósága, a formák átláthatósága, a közöttük lévő összefüggések elemi kontrasztokra redukált, modellértékű megfogalmazása, a dolgok lényegének belülről való láttatása jellemző.
Képi világa természeti és más katasztrófa-ábrázolásokkal, elementáris tájélményeket összegző, és mikroszkópikus részleteket kiemelő formakombinációk sorával bővült. Színhasználata megélénkült, alkotásaiban a fény egyre fontosabb szerephez jut.
Témái között gyakori a városábrázolás, a természeti és épített környezet kapcsolatának elmélyült elemzése, harmonikus összhangjának vagy disszonanciájának felerősítése, emblematikus egyszerűsége, a kaotikus világban való rendkeresés.
A cikkben szereplő művészek: