Hegyi György festőművész, mozaikművész

1922., Budapest – 2001., Budapest


Hegyi György 1946-1951 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója, Berény Róbert, Barcsay Jenő és Fónyi Géza tanítványa. Az Európai Iskola vonzáskörébe kerül, absztrakt képeket kezd festeni. A mozaiktechnika táblaképszerű felhasználásával is kísérletezik. Diplomamunkája – a „Táncolók” – után, Dunaújvárosban készít mozaikot 1952-ben. Mások mozaikterveinek kivitelezését is vállalja. Rácz Andrással közösen valósították meg Barcsay Jenő szentendrei mozaikját, Fónyi Géza, Hincz Gyula és mások terveit. 1965 óta a Régi Szentendrei Művésztelep tagja. Önálló mozaikmegbízásokat kap, s ezekben az anyag plasztikusságát hangsúlyozó stílust alakít ki (Madách Színház, Budapest, Uránvárosi Munkásszálló, Pécs MSZMP székház, Pápa). A mozaiktechnikát gyakran fa és márvány-applikációval vagy olajfestéssel társítja.


Forrás: Kortárs magyar művészet (Nagy Zoltán)


Egyéni kiállításai

1945 • Vasas Szakszervezet Székház, Kolozsvár
1954 • Fényes Adolf Terem, Budapest
1962 • Fényes Adolf Terem, Budapest
1964 • Bet Sokolov, Tel-Aviv
1967 • Csók Galéria, Budapest
1972 • Művésztelepi Galéria, Szentendre (kat.)
1975 • Képcsarnok, Zalaegerszeg • Kulturális Kapcsolatok Intézete Dorottya u. Galéria, Budapest
1976 • Magyar Kultúra Háza, Berlin (NDK)
1977 • Tv-székház, Nyugat-Berlin
1980 • KPVDSZ Művelődési Ház, Tatabánya
1981 • Vegyipari Művek, Sajószentpéter • Magyar Nemzeti Galéria Műhely Kiállítás, Budapest • Plevisast Galerie, Hamburg
1982 • Művésztelepi Galéria, Szentendre (kat.) • Képcsarnok, Salgótarján • Xantus János Múzeum, Győr
1984 • Iskolagaléria, Budapest-Csepel
1985 • Városháza Múzeum, Nahariya (IZR) • Műhely Galéria, Szentendre
1986 • II. kerületi Népfront, Budapest [Végh Andrással]
1988 • Szőnyi István Terem, Miskolc
1990 • Vizualart Alkotóközösség Galéria, Budapest
1992 • Ferenczy Múzeum, Szentendre (gyűjt., kat.)
1995 • Újlipótvárosi Klubgaléria, Budapest
1996 • Thermal Hotel Aquincum Galéria
1997 • Körmendi Galéria, Budapest
1999 • Újlipótvárosi Klubgaléria, Budapest
2000 Vigadó Galéria
2000 Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár
2000 Körmendi Galéria, Sopron
2001 Zsidó Múzeum


Csoportos kiállításai

1947 • VIT Kiállítás, Prága
1948 • Látszat és látvány, Európai Iskola Galéria, Budapest (Üllői út)
1948-1988 között mintegy 40 kiállítás a II. kerületi művészekkel
1949-től 40 éven át a Műcsarnok országos és nemzetközi tárlatain gyakran szerepelt, a 60-as évek közepétől 20 éven át rendszeresen részt vett a Pest megyei tárlatokon és a szentendrei művészet egyéb seregszemléin.
1980 • Szentendrei művészet, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1985 • Európai Iskola Kiállítás, Műhely Galéria, Szentendre
1986 • Szentendrei művészek tárlata, Erdész Galéria, Szentendre
1996 • Kunstmesse, Bázel
1997 • Diaszpóra és művészet, Zsidó Múzeum, Budapest
1998 • Körmendi-Csák Gyűjtemény, Szolnoki Galéria, Szolnok.
1999 Art Budapest 2. Nemzetközi művészeti vásár
1999 Csíki Székely Múzeum (Körmendi-Csák Gyűjtemény kiállítása)
2000 Art Budapest 3. Nemzetközi Művészeti Vásár
2004 Körmendi Galéria, Budapest


Köztéri művei

Táncolók (mozaik, 1951, Budapest, Orvos Szakszervezet Színházterme)
Építés (mozaik, 1952, Dunaújváros)
Hajdúk (mozaik, 1952, Hajdúnánás Rác Andrással közösen)
Thália (mozaik, 1960, Budapest, Madách Színház)
Furulyázó fiú, Ülő leány (mozaik, 1962, Pécs, legényszállás)
Felvonuló (mozaik, 1965, Pápa, Pártház)
Padlódísz (mozaik, 1966, Budafok, SZTK-rendelő)
Zene (mozaik, 1968, Budapest, Martos F. Kollégium klubja)
Leány kosárral (mozaik, 1969, Budapest, EGYT-bejárat)
Beat-ikon (filc-mozaik, 1971, Budapest, Vízivárosi Pinceklub, megsemmisült)
Leány szalaggal (mozaik, 1972, Budapest, Marczibányi Téri Ifjúsági Ház)
Figurális kompozíció (mozaik, 1973, Rétság, Globus Nyomda homlokzata)
térelválasztó (mozaik, 1974, Szentendre, Pest Megyei Művelődési Központ Könyvtára)
Hullámok (mozaik, 1977, Budapest, Békásmegyeri Vízművek)
Szentendre Fő tér (mozaik, 1978, Tápiógyörgye, Általános Iskola)
Lángok (mozaik, 1978, Tápiógyörgye, Kultúrház)
Kompozíció (mozaik, 1979, Leninogorszk, a gyár kultúrterme)
Lenin (mozaik, l980, Budapest, Csőszerelőipari Vállalat)
Schönberger Armand sírköve (mozaik, 1981, Budapest, Farkasréti temető)
Kompozíció (mozaik, 1984, Dunaújváros, eszpresszó)
Felvonuló II. (mozaik, 1984, Budapest, Pest Megyei Rendőrkapitányság Aradi utcai székháza)
Kompozíció (mozaik, 1987, Dámszentmiklós, Házasságkötő Terem)
Bábuk, mézeskalács-figurák (mozaik, 1987, Újszilvás, Általános Iskola)
Jákob álma (mozaik, 1990, a Tel-Aviv melletti Givat Ayim zsinagóga külső fala)
Ötrészes kompozíció (üvegablak, 1998, Szarvas, zsinagóga)
A 12 zsidó törzs (üvegablak, 1998, Budapest, Scheiber S. Gimnázium)


Művei gyűjteményekben

Körmendi-Csák Gyűjtemény, Budapest
Cfati M., Cfat (IZR) • Ferenczy M, Szentendre • Fővárosi Képtár, Budapest • Jad Vasem M., Jeruzsálem • Karikatúra Múzeum, Gavrovo (BG) • Kazanlak (BG) • M., Sipka (BG) • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest • Sárospataki Képtár, Sárospatak • Zsidó Múzeum és Levéltár, Budapest • Xantus János Múzeum, Győr.


Irodalom

Irodalom
ARTNER T.: Hegyi György kiállítása, Szabad Művészet, 1954. december
LÁNCZ S.: Hegyi György, Művészet, 1962/3.
FRANK J.: Kiállítási napló, Élet és Irodalom, 1965
M. HEIL O.: Hegyi György kiállítása, Művészet, 1967/3.
CSAPÓ GY.: A mozaik művésze, Új Tükör, 1974
SÓS ZS.: Festés kővel, Új Élet, 1975. november 15.
MUCSI A: (kat., Szentendre, 1982)
SÁRKÖZI Z.: Hegyi György, Művészet, 1981. augusztus
EMBER M.: Hegyi György mozaikképei a Nemzeti Galériában, Művészet, 1981.
CSAPÓ GY.: Hegyi György, (monogr.), 1990.
GYÖRGY P.-PATAKI G.: Az Európai Iskola, Budapest, 1990
KISS JOAKIM M.: (kat., bev. tan., Szentendre, 1992)
TŐKEINÉ EGRY M.: Hegyi György önmagáról (Körmendi Galéria, 1997)
PROKAI G.: Hegyi György és Izrael fiai, Üvegablak az új zsidó gimnáziumban, Magyar Művészeti Fórum, 1999/1.
DÁRDAY N.: A szarvasi zsinagóga Hegyi György üvegablakaival, Magyar Iparművészet, 1999/2.
PATAKI G.-MATITS F.: Hegyi György. 1999. (a Körmendi Galéria kiadása)