Csáji Attila festőművész

1939., Szepsi


A családját 1947-ben telepítették át Magyarországra. Gyermekkorában egy évet a hollandiai Utrecht-Driebergenben töltött. Művészeti tanulmányait az egri tanárképző főiskolán végezte, 1964-ben diplomázott. Egy ideig (1964-1966) vidéken tanított, majd Budapesten telepedett le. Művészi és közéleti tevékenységet folytat. Nemzedékének, a hivatalos művészet sáncain kívülre szorított „avantgarde” fiatal tehetségeknek legjelentősebb útnakinditója, az 1969-ben létesült „Szürenon”- csoport életre hívója; kezdeményezője, programadója a balatonboglári Kápolatárlatoknak (1970-1973), számos hazai és küldöldi „avantgarde” kiállítás megszervezője, rendezője. Művészetére az „avantgarde” megjelölés teljes joggal illik, a fogalom eredeti, sőt azt kiegészítően topográfiailag is helyét megálló, „itt és most” értelemben. Munkássága 1964-től, a „Szürenon”-sorozat megalkotásától a nyolcvanas évek végéig követhetően új és újabb kifejezési eszközök keresése, alkalmazása és kimunkálása mindazon művészi problémák megoldására, amelyek – ez már napjainkban is megállapítható – hazai és nemzetközi vonatkozásban egyaránt nemcsak a mának, hanem a jövőnek is szóló „üzeneteket” hordoznak. Munkássága ezen a ponton a jelenkori magyar szellemi élet kiválóságainak törekvéseivel érintkezik. Művészi tevékenysége, az ötvenes-hatvanas évek nyugati művészetével egyezően, a különböző (nemes és nemtelen) anyagok integrálásában, az értelmezhető és autonóm festői jel változatos kimunkálásában mérhető le. Ez irányú (a gesztusfestészettel, a matierizmussal, az assemblage műfajával, a pop-arttal, a konceptuális művészettel érintkező) jelentős eredményei befolyásolják „fényművészként” végzett tevékenységét is. A lézerfénnyel mint a kinetikus művészet egyik végső, ez ideig legtisztább megvalósulásával 1977-től következetesen folytatott kísérleteinek eredményeként (lézermobil, lézeranimációs film, reflexiós és transzmissziós hologram) a „fényművészet” nemzetközileg elismert élenjáró képviselője. 1987-ben az észak-amerikai cambridgei székhelyű CAVS-MIT (Center for Advanced Visual Studies-Massachusetts Institute of Technology), 1991-ben a művészeti tudományok és technika nemzetközi szervezete, a Leonardo Társaság választotta tagjává.


Forrás: Kortárs magyar művészet (Mezei Ottó)


Egyéni kiállításai

1966 • Petri Galla Pál lakása, Budapest • G. '88, Róma
1967 • Dózsa György Művelődési Ház, Budapest, Rákosliget • Fiatal Művészek Klubja, Budapest • Salon od Nova, Poznań (PL)
1968 • Fényes Adolf Terem, Budapest
1970 • Budapesti Műszaki Egyetem Kollégium, Budapest
1971 • Lengyel Kulturális Központ, Budapest [Antony Zydronnnal]
1973 • Budapesti Műszaki Egyetem "E" épülete, Budapest
1974 • Egyetemi Színpad, Budapest
1975 • Galerie Umwelt, Stuttgart
1976 • Kassák Klub, Budapest
1977 • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Debreceni Orvostudományi Egyetem Galéria, Debrecen
1978 • Kulturni Center Radnickog Univerziteta, Mali Likovni Salon, Újvidék • Horváth Endre Galéria, Balassagyarmat
1980 • Bástya Galéria, Budapest
1981 • Városi Művelődési Központ, Miskolc
1983 • Almássy téri Szabadidő Központ, Budapest
1984 • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Liget Galéria, Budapest
1985 • Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely • XXII. ker. Művelődési Központ, Budapest
1987 • Angyalföldi József Attila Művelődési Központ, Budapest • Sólyom László Művelődési Központ, Lenti
1988 • Harward Kör, Brooklyn, Massachussets (USA) • Massachussetts Institute of Technology, Cambridge (USA) • Ruthwen Gallery, Lanchaster, Ohio (USA) • Műcsarnok, Budapest (gyűjt., kat.)
1989 • Somogyi Képtár, Kaposvár
1994 • Erdős Renée Ház, Budapest • Kápolna Galéria, Vörös Kápolna, Balatonboglár
1995 • Kőrösi Csoma Sándor Főiskola, Békéscsaba • Körmendi Galéria, Budapest • Művelődési Központ, Szigetvár
1997 • Východoslovenská g., Kassa.


Csoportos kiállításai

1969 • Progresszív törekvésű festők és szobrászok kiállítása, József Attila Művelődési Ház, Budapest • Szürenon, Kassák Lajos Művelődési Ház, Budapest
1970 • Stúdió '70, Ernst Múzeum, Budapest • Wystawa Grupy Artystów Węgierskich, G. Arsenal, Poznań, Biuro Wystaw Artystycznych, Łódż, M. Pomorze Zachodniego, Szczecin (PL)
1971 • "R" kiállítás, Budapesti Műszaki Egyetem "R" klubja, Budapest • Anyag és forma a képzőművészetben, Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Stúdió, Budapest • Stúdió '71, Ernst Múzeum, Budapest
1972 • Hungarian Art - The Twentieth Century Avant-Garde, Indiana University Art Museum (USA) • b 72. mladi umetnici iz budimpeste/ fiatal budapesti művészek, likovni salon tribine mladih, Újvidék
1973 • Kopernikusz emlékkiállítás, Budapesti Műszaki Egyetem, Budapest • Aspekten van hedendaagse hongaarse kunst, G. Hooght Centrum, Utrecht (NL) • Modern Hungarian Art, Galerie Umwelt, Stuttgart • A Károlyi Mihály Alapítvány (Vence) magyar képzőművészeinek kiállítása, Károlyi-palota, Budapest • Stúdió '73, Budapest • Ernst Múzeum, Budapest
1976 • tér - jel - forma, Vegyipari Egyetem, Veszprém
1979 • Szürenon 1969-1979, Kassák Klub, Budapest
1983 • Új művészetért 1960-1975, Móra Ferenc Múzeum, Bartók Béla Művelődési Központ, Szeged • ELECTRA '83, Musée de l'art Moderne de la Ville Paris, Párizs
1984 • Light-Blicke, Filmmúzeum, Frankfurt am Main (Német Szövetségi Köztársaság)
1985 • Holography in the Arts, Madrid
1987 • Régi és új avantgárd (1967-1975). A huszadik század magyar művészete, Csók Képtár, Székesfehérvár
1988 • Eropean Media Art Festival, Osnabrück
1989 • Szimmetria és aszimmetria, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Más-kép. Az experimentális fotográfia az elmúlt két évtizedben Magyarországon, Ernst Múzeum, Budapest
1991 • Hatvanas évek. Új törekvések a magyar képzőművészetben, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1993: A magyar művészet századai a múzeumi gyűjtés tükrében. Új szerzemények a Magyar Nemzeti Galériában, Budapesten 1985-1992, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Variációk a pop artra - Fejezetek a magyar művészetből 1950-1990, Ernst Múzeum, Budapest
1994 • 80-as évek - Képzőművészet, Ernst Múzeum, Budapest
1995 • Új szerzemények, Fővárosi Képtár, Budapest
1996 • I. Nemzetközi Fényszimpózium, Ifjúsági Ház Galéria, Eger • Szürenon 69-96, Vigadó Galéria, Budapest
1996, 1997 • A művészeten túl/Jenseits von Kunst, Kortárs Művészeti Múzeum/Ludwig Múzeum, Budapest • Neue Galerie am Landesmuseum Joanneum, Graz (A)
1997 • Lengyel nyár-magyar ősz. Lengyel- magyar ellenzéki kapcsolatok 1956-1989 között, Budapesti Történeti Múzeum, Budapest • 114/7920 - Száztizennégy mű a hétezerkilencszázhúszból, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest; Párbeszéd. Hamvas Béla és a képzőművészet, Szentendrei Képtár, Szentendre
1998 • A magyar neovantgárd első generációja 1965-1972, Szombathelyi Képtár, Szombathely.
1999 Csíki Székely Múzeum (Körmendi-Csák Gyűjtemény kiállítása)
2000, 2004 Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár
2001 Kortárs Magyar Művészet a Körmendi-Csák Gyűjteményben, Tallin
2006 Kassa, Vychodoslovenska Galéria (Körmendi-Csák Gyűjtemény kiállítása)
2006 Pilsen, Zapadoceska Galéria (Körmendi-Csák Gyűjtemény kiállítása)


Köztéri művei

Keresztforma (hegesztett, festett acéllemez, 1974, Dunaújváros, Szoborpark)
Faszobor (1973, Pöstyén-Moravny Kastélypark)
Szobor (alumínium, vas, fa, 1972, Zbaszyn, Parkerdő)
Lézer-szem (kiégett, 1983, Ferihegy II.).


Művei gyűjteményekben

Fővárosi Képtár, Budapest
Helytörténeti Gyűjtemény, Szepsi (SZL)
Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
Institute of Contemporary Art, Kinshan, Szöul
Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Kortárs Magyar Galéria, Dunaszerdahely
Kortárs Művészeti Múzeum/Ludwig Múzeum, Budapest
Kozawa Gyűjtemény, Tokió
Körmendi-Csák Gyűjtemény
Maitani Gyűjtemény, Orvieto (OL)
Massachusetts Institute of Technology gyűjteménye, Cambridge, USA
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
M. Pomorze, Koszalin (PL)
Nagy Gyula Galéria, Várpalota
Nemzeti Múzeum, Poznań (PL)
Nemzeti Múzeum, Szczecin (PL)
Nemzetközi Modern Múzeum, Hajdúszoboszló
Schöffer Gyűjtemény, Kalocsa
Výhodoslovenska g., Kassa.


Irodalom

KÖRNER É.: Csáji Attila képeiről (kat., bev. tan., Fiatal Művészek Klubja, 1965)
TÖLGYESI J.: Csáji Attila kiállítása a Fiatal Művészek Klubjában, Művészet, 1967/9.
TÖLGYESI J.-PAPP G.: Csáji Attila kiállítása. Fényes Adolf Terem, Művészet, 1969/1.
SÍK CS.: Csáji Attila képei, Híd, Újvidék, 1969/2.
MEZEI O.: Csáji Attila képeiről, Magyar Építőművészet, 1969/6.
MEZEI O.: Csáji Attila üzenetei, Híd, Újvidék, 1971/6.
BEKE L.: Az "Elképzelés"-ről, Ahogy azt Móricka elképzeli. Levél barátaimhoz, Budapest, 1972. május 24.-június 18.
SÍK CS.: De mi ütött ebbe az emberbe, in: Rend és kaland, Budapest, 1972
MEZEI O.: Antoni Zydron és Csáji Attila a Lengyel Kultúrában, Magyar Építőművészet, 1973/2.
BODRI F.: Elnémult jelek és eleven gesztusok. Jegyzet Csáji Attila képeihez, Művészet, 1980/4.
KROÓ N.: Gondolatok egy kiállításról, Új Írás, 1980/6.
SINKOVITS P.: A lézerfénytől a preholografikus képekig. Beszélgetés Csáji Attilaval, Művészet, 1981/5.
CSAPÓ GY.: Csáji Attila, in: Közelképek. Beszélgetések, Budapest, 1983
LÓSKA L.: A jelrácsoktól a lézerig. Beszélgetés Csáji Attilaval, Művészet, 1986/3.
HEGYI L.: Csáji Attila kiállításához/Foreword (gyűjt., kat., bev., Műcsarnok, 1988, másodközlés: Utak az avantgárdból, Pécs, 1989)
VADAS J.: Technoart, Élet és Irodalom, 1989. január 13.
MEZEI O.: A fénykinetizmuson innen és túl/This side and beyond light kinetism, Művészet, 1989/4.
MEZEI O.: A Szürenon és kisugárzása, Ars Hungarica, 1991/1.
NAGY I.: Beszélgetés Csáji Attilaval (kat., A Hatvanas évek. Új törekvések a magyar képzőművészetben, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1991)
Csáji Attila, in: Kortárs képzőművészet, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest - Ludwig Múzeum/Zeitgenössische Kunst, Ludwig Múzeum Budapest - der Ungarischen Nationalg. (szerk.: DÉVÉNYI I.) Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1991
Csáji Attila, in: Modern and Contemporary Hungarian Art. Bulletin 1985-1990 (szerk.: MÉSZÖLY, S., Soros Foundation Fine Art Documentation Center - Műcsarnok, Budapest, 1991)
Katalógus 1. (magyar, szlovák és német nyelven, Kortárs Magyar Galéria, Dunaszerdahely, 1994)
LENGYEL L.: A visszatérés helyszínei. Csáji Attila művészetéről, Új Művészet, 1995/4.
Katalógus 2. (magyar és angol nyelven, Kortárs Magyar Galéria Alapítvány, Dunaszerdahely, 1996)
Csáji Attila, in: Nemzetközi Acélszobrász Alkotótelep és Szimpózium Dunaújváros 1974-1993 (szerk.: SASVÁRI E., Dunaújváros, 1996)
MEZEI O.: Csáji Attila (magyar, angol és német nyelven), in: Kortárs Magyar Művészet. Körmendi-Csák Gyűjtemény - Válogatás/Contemporary Hungarian Art. Körmendi-Csák Collection - Selection/Zeitgenössische Ungarische Art - Auswahl 1945-1997 (szerk.: KÖRMENDI A.), Körmendi Galéria, Budapest, 1997
Csáji Attila (szerk.: MEZEI O.), Körmendi Galéria, Budapest, 1997.


Egyebek

Lézerbemutatók:
1980: Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1981: Finlandia Palota, Helsinki
1982: Bella Center, Koppenhága; Diósgyőri Vár, Diósgyőr
1983: Messepalast, Stuttgart.
Írásai:
Új látvány, új térélmény, Új Írás, 1980/6.
Laser-light in the arts - interference transformations, in: Színdinamika '82/Colour dynamics '82, OMIKK Technoinform, Budapest, 1983
Tervezet egy Kepes György Vizuális Központ építésére, Művészet, 1991/10.
Csáji Attila and KROÓ, N.: The Application of Lasers to Compose Pictures: The Method of Superposing, Leonardo, Journal of the International Society for the Arts, Science and Technology, Great-Britain, 1992/1.
Túl a permanens lázadáson és a racionális logikán. A CAVS és a Kepes Vizuális Központ, Új Művészet, 1992/11.
Unter der Anziehungskraft des Lichtes, in: Asthetische Erzielung in Ungarn, Hochscule der Künste Berlin - Akad. der Angewandten Künste Budapest, Berlin, 1992
Fényművészet, in: A modern posztjai. Esszék, tanulmányok, dokumentumok a 80-as évek magyar képzőművészetéről (szerk.: KESERÜ K.), Budapest, 1994
A Spring for Voltaire/refl. hologram series/, Symmetry, Washington D. C., 1995/4.
Fényművészet/a testetlen fény mint kifejezőeszköz/Light Art, in: Fényszimpózium - Kepes Központ, Heves MMK, Eger, 1993 (Symposion Alapítvány, Zalaegerszeg, 1996)
Csáji Attila und KROÓ, N.: Die Anwendung des Lasers für die Bilderstellung: das Überlagerungsverhafen (kat., Jenseits von Kunst, szerk.: WEIBEL, P., Ludwig Múzeum Budapest, C3 Budapest, 1996, Neue Galerie am Landesmuseum Joanneum, Graz, 1997, Wien, 1997)
A Szürenonnal kapcsolatban húsz év elteltével, in: Hommage à Szürenon (szerk.: LÓSKA L.), Bp, 1997.