Balla Demeter fotóművész

1931., Szentes


1931. május 4-én született a Szentes környéki tanyavilágban. Tanulmányait Szentesen kezdte, majd Kunszentmártonban és Budapesten folytatta. Elektroműszerész képzettséget szerzett, és egy fővárosi gyárban helyezkedett el. Fotográfiával 1951-ben autodidakta módon kezdett foglalkozni – elméleti és gyakorlati ismereteit öntevékenyen sajátította el. 1957-ben megszerezte a fényképész szakmunkás bizonyítványt, s még ebben az évben a Fővárosi Fotó Vállalatnál helyezkedett el.
Felvételeire hamar felfigyeltek, díjakat nyert (1957: VIT-díj, 1964: EFIAP-díj, 1973: Pravda-díj, 1977: Balázs Béla-díj) – s ettől kezdve rendszeresen dolgozott képeslapoknak, könyvkiadóknak. 1969-től a Lapkiadó Vállalat szerkesztőségeiben dolgozott, az Ádám Magazintól ment nyugdíjba 1988-ban. Azóta kizárólag alkotó munkájának él.
Fotográfiai tevékenysége műfaji sokféleséget mutat: készít portrékat, riportfotót, tájképet, csendéletet, aktot. Irodalmi és képzőművészeti alkotásait szintén folyamatosan publikálja.
Művészetéről a világ számos országában jelentek meg írások, interjúk.
Számos szakmai szervezet tagja. A Magyar Fotóművészek Szövetségéből – melynek 1957-től volt tagja – méltatlan szakmai támadások miatt 1988-ban kilépett.
1999. március 18-án Demeter-díjat alapított azok számára, akik önzetlenül tesznek a hazai fotóművészetért. A díjat évenként ítélik oda; az elsőt 70. születésnapján, 2001. május 4-én Kincses Károly fotómuzeológus kapta.
Kitüntetéseit felsorolni is sok lenne, többek között a Magyar Fotóművészek Szövetségének életműdíját, a Magyar Művészetért Díjat és 2004-ben pedig a Kossuth-díjat is megkapta.
2007 óta szellemi patrónusa az interneten szerveződött Látszótér fotós és rádiós közösségnek, tanácsaival, tapasztalataival segíti az ott folyó munkát.
Több mint ötven egyéni kiállítása volt a világ számos városában; a legfontosabbak: Arcok és Otthonok, Útközben, A mozgás anatómiája, Legyen meg a Te akaratod, Bagatellek, A Titanic képei.
Művei magyarországi közgyűjteményekben (Magyar Fotográfiai Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár, Országos Széchényi Könyvtár, Petőfi Irodalmi Múzeum, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteménye, Körmendi-Csák 20. századi Magyar Fotográfiai Gyűjtemény) és magángyűjteményekben; valamint külföldi galériákban és archívumokban is megtalálható.
A 20. századi magyar fotográfiának megkerülhetetlen és meghatározó egyénisége, alkotója.
www.ballademeter.hu


Egyéni kiállításai

1966: Dom Kultury, Varsó, Lengyelország
1968, 1979: Miskolci Képtár
1964: Önálló kiállítás. Varsóban és több lengyelországi városban
1966: Önálló kiállítás. Teherán, Bejrút
1970: Szibéria. Irkutszk, Szovjetunió)
1971: Arcok és Otthonok, PIM, Bp.; István Király Múzeum, Székesfehérvár
1972: Arcok és Otthonok. Balassagyarmat
1973: Arcok és Otthonok. Balmazújváros
1973: Arcok és Otthonok. Debrecen
1973: Arcok és Otthonok. Hajdúszoboszló
1973: Arcok és Otthonok. Biharkeresztes
1974: Arcok és Otthonok. Miskolc
1975: Mai Miskolc - kamarakiállítás. Miskolc
1976: Kerényi kisplasztikái fotókon. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1977: Mattioni Eszter művészete. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1978: Szovjetúnióban. Magyar Újságírók Országos Szövetsége, Budapest
1978: Útközben. Szentes, Székesfehérvár
1979: Útközben. Miskolc
1981: A mozgás anatómiája. Vigadó Galéria, Budapest
1982: A mozgás anatómiája. Bécs, Nyíregyháza, Nagyatád
1982: Az Országgyűlés. Kiállítás a Parlamentben, Budapest
1983: A mozgás anatómiája. Szekszárd, Visonta, Dunaföldvár
1983: A mozgás anatómiája. Quedlinburg, Halle (NDK)
1984: Az Országgyűlés. Debrecen
1984: A mozgás anatómiája. Bicske, Siófok, Celldömölk
1985: A mozgás anatómiája. Sopron
1986: A mozgás anatómiája. Nádudvar, Debrecen
1988: Legyen meg a Te akaratod. Fotóművészeti Galéria, Budapest
1991: Legyen meg a Te akaratod. Eger
1991: Gyűjteményes kiállítás. Kunszentmárton
1997: Bagatellek. Francia Intézet, Budapest
1998: Bagatellek. KÖRLÁNC Konferencia kísérő rendezvénye, Esztergom 1999: Bagatellek. Kunszentmárton
1999: Bagatellek. (Festival de l'image) Le Mans (Franciaország)
2000: Pilinszky János emlékkiállítás. London
2001: Az Öreg. Budapest Galéria, Budapest
2003. Az Öreg. Olomouc, Csehország
2003. Az Öreg. Prága, Csehország
2003. Az Öreg. MATÁV Galéria, Budapest
2004. A Titanic képei. Canterbury (UK) Királyi Múzeum
2006. A Titanic képei. Szentes
2006. A Titanic képei. Várnegyed Galéria, Budapest
2007. A Titanic képei. Taliándörögd
2008. Pálya utca 77. Magyar Fotográfusok Háza, Budapest
2009. Művészportrék. Taliándörögd
2011. Balla 80. Répcelak
2011. Balla 80. Petőfi Irodalmi Múzeum


Irodalom

Szép versek. Magvetô Kiadó, Budapest, 1970, 1971, 1972, 1973, 1974, 1975
Budai vár. Corvina Kiadó, Budapest, 1970
Balla Demeter: Fiatal Magyarország. Corvina Kiadó, Budapest, 1970
Jean Cassou – Kovács Péter: Vilt Tibor, a szobrász. Corvina Kiadó, Budapest, 1972
Beke László: Schaár Erzsébet. Corvina Kiadó, Budapest, 1972
Balla Demeter: Balaton. Corvina Kiadó, Budapest, 1974
Schaár Erzsébet – Pilinszky János: Tér és kapcsolat. Magvetô Kiadó, Budapest, 1975
Balla Demeter: Miskolc. Corvina Kiadó, Budapest, 1977, 1978
Sík Csaba: Vilt Tibor. Corvina Kiadó, Budapest, 1979
Balla Demeter: Gorka Lívia. Corvina Kiadó, Budapest, 1979
Balla Demeter: Székesfehérvár. Corvina Kiadó, Budapest, 1982
Balla Demeter: Legyen meg a Te akaratod. Pelikán Kiadó, Budapest, 1994
Balla Demeter: A Titanic képei. Ab Ovo kiadó, Budapest, 2004
Analóg, 21 magyar fotográfusa 20. századból . Körmendi-Csák Gyűjtemény