A másik, kiállítással egybekötött könyvbemutató Tölg-Molnár Zoltánhoz kapcsolódik (1996. október 29. – november 18.), Tölg-Molnár könyvbemutató, Csontváry Galéria.
Ez volt a következő fontos és egyben utolsó rendezvényünk a Csontváry Galériában. A kiállítást Sturcz János művészettörténész nyitotta meg a következő szavakkal:
„A művek első csoportja közvetlenül is hordozza az örök város falainak idő ütötte sebeit, a művész ugyanis a templom- és temetőőrök éberségét kijátszva agyaglevonatokkal rögzítette a szobortalapzatokon, domborműveken megjelenő egyszerű jeleket, évszázados graffitiket, betűtöredékeket, s ezeket használta fel a már itthon készített papír domborművekhez. Így bennük az ottani és az itteni időpillanat, a római és a magyar tér és tradíció egyesül, s finoman ütköztetve kontaminálódik a hűvös, kemény, öröklétű antik márvány és a meleg, puha, mulandó, jelenkori papír.
Az SPQR-munkákban szigorúan komponált, de szemérmesen érzelmes egységbe sűrűsödnek mindazok a stiláris jegyek, melyek Tölg-Molnár számára korábban is kihívást jelentettek. Megjelennek az absztrakt expresszionizmus, a tasizmus érzelmi-fakturális hatásai, de egy olyan klasszikusan hűvös, letisztult egyszerűséggel, amely a klasszikus geometrikus absztrakció, a minimalizmus, a koncept és a monokrómia tanulságainak levonását mutatja.
Az alkotások másik, már itthon készült csoportjáról fokozatosan eltűnnek a konkrét római jelfragmentumok, ám a tiszta fekete vagy fehér felületek szigorában, a geometrikus formák monumentalitásában és a töredékek érzékenységében továbbra is ott érezhető az örök város jelenléte. Tölg-Molnár Zoltán a római falak faggatásán keresztül visszaérkezett korábbi kedvenc motívumaihoz, a körhöz, majd ezen keresztül más, roncsolt, tépett vagy repülő gesztus-szerű geometrikus formákig. Az örök visszatérést, időt jelképező kör és a többi mértani elem szinte láthatatlanul, de jól érezhetően feltöltődtek a klasszikus tradícióval, s a művész a város köveinek hűvös klasszicizmusától egy személyes, jelenkori, kétségektől tépett, efemer, papírba öntött, dekonstruktív, de mégis öröknyugalmú klasszicizmusig jutott el. Róma véglegesen és tökéletesen beépült, belesimult művébe.”
A megnyitót követő héten, egy kis szimpóziumon találkoztunk Zoltán művészetének ismerőivel, diákjaival, ahol pergő beszélgetés formájában már nem csak a római élményeiről folyt a szó.